OCR Output

402 V. A MODERNIZÁLÓDÁS

csoportjai (1997-ben például az észak-magyarországi Körzeti Csoport vagy az
érsekvadkerti Kolping Család), a Cursillo lelkiségi mozgalom tagjai, egyházi kó¬
rusok (például Kaposvárról a Szent Imre kórus). Sajátos csoport a lovagrendeké
(Máltai, Szent István, Szent Lázár, Szent Sír stb.), amelyek a búcsún főként a fel¬
vonulás során tűnnek ki jellegzetes ruházatukkal. Míg az összes többi résztvevő
látható, felismerhető marad a felvonulás és a nagymise előtti-utáni helyzetekben
is, ez a lovagrendek képviselőiről nem mondható el, amikor ők lelépnek a szín¬
padról, láthatatlanná válnak.

Nem egyházi jellegű csoportok esetében általában nehéz rálátni, ki kicsoda, mert
azok még kevésbé azonosítják vagy mutatják meg önmagukat. Megfigyelések és
feljegyzések alapján a magyarországi intézmények csoportjainak megszaporodása
1993, különösen pedig 1996 után figyelhető meg. 1996-1997-ben jelen volt pél¬
dául a búcsúban a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Szakközép¬
iskola néprajz fakultációja tizenhét fővel; a Lakatos Demeter Társaság egybusznyi
csoportja Mátészalkáról; a Pax Romana egy busszal, főleg Németországban, illetve
Ausztriában élő magyarok, akik kifejezetten a búcsúra jöttek, szombat reggel érkez¬
tek, és vasárnap reggel már indultak vissza; Egerből a Tanárképző Főiskola nyolc
tanára két gépkocsival (szakmai kapcsolatban vannak a Márton Áron Gimnázium¬
mal, nem zarándokok, de Csíksomlyó sokat jelent a számukra); néhányan a Gödi
Társaskör tagjai; egy iskolai kórus Lentiből, amely Ditró zarándokaihoz csatlako¬
zott. Parlamenti párt szervezett csoportját 1997-ben jegyeztek fel először a feren¬

CS OM De TE
221. A templom előtt a Szent István (stefanita) lovagrend tagjai vonulnak (2009)