Oldal 156 [156]
154 IN. A FELMÜLT (1949-1989)
nem akaró vonzása, az emberek eltéphetetlen ragaszkodása nemcsak a vallási ha¬
gyományok, hanem éppoly erővel az ilyesfajta emlékek szimbolikus erejét is kife¬
jezi. Ez teszi érthetővé azt, hogy az erőszakos tiltás évei után a búcsúsok egyre
nagyobb számban, egyre magabiztosabban indultak meg újra, egyre többen és
egyre messzebbről kapcsolódtak be az ünneplésbe. S közben igazoltató milicisták,
civil megfigyelők képében mindvégig jelen volt körükben a hatalom fenyegető je¬
lenléte, ami mindig figyelmeztette őket arra, hogy meddig mehetnek el, meddig
fejezhetik, illetve nem fejezhetik ki valódi érzéseiket, vágyaikat, mennyire tehet¬
nek akár csak halvány utalást is valódi emlékeikre.
A búcsújárás és az, hogy hogyan kell búcsút járni, voltaképp az emlékekben élt.
Felnőtt legalább két olyan generáció, amely nem láthatott valódi teljes búcsújárást:
az 1940-es években születettek, akik a hatvanas évekre már húszévesek voltak,
a nyolcvanas évekre pedig családos felnőttek, csak azt láthatták, hogy Somlyó egy
sok embert megmozgató, sok régi tradíciót éltető, de mégiscsak ,visszanyesett"
ünnep.
A diktatúra évtizedeiből kevés a számba vehető tudósítás a búcsúról, hiszen
a nyilvánosság ekkoriban zárva volt az ehhez hasonló témák előtt. Mi sem ter¬
mészetesebb, mint hogy a búcsújárásról a sajtó nem tudósított. A Maros-Magyar
Autonóm Tartomány újságja, a Vörös Zászló 1952 és 1968 között éppúgy nem kö¬
zölt beszámolót a pünkösdkor Somlyóra érkezőkről, mint ahogy a Hargita megyei
napilap, a Hargita sem. Ha tájékozódni akarunk, levéltári forrásokra, titokban ve¬
zetett ferences naplókra, külföldön megjelent híradásokra, néhány publikációra,
valamint a csíksomlyói rendház Historia Domusára támaszkodhatunk. Másra vár
a feladat, hogy a búcsú történetének feltárásához a román állambiztonsági szol¬
gálat levéltárában vagy a tartományok iratanyagában őrzött dokumentumokat is
forrásként használja fel. A diktatúra éveiről a szóbeli visszaemlékezésekben mára
az eltelt évtizedek elhomályosították a részleteket, inkább sok általános sztereo¬
típia maradt meg. Összefoglalásában Tánczos Vilmos is csak az 1949-es búcsúról
írt többet, az utána következő évtizedekről - a kilencvenes években felvett emlé¬
kezések alapján - jóval kevesebbet."
A negyven év négy évtized: a búcsújárás körülményeiben és lefolyásában be
tudjuk mutatni a folytonosságot és a változást.
Kortárs nézetben
A négy közül az első, rövidebb , évtized" 1950-től 1957-ig számítható, amely a nyíl¬
tan erőszakos tilalom ideje volt. Márton Áron börtönévei alatt az egyházmegyét
Adorján Károly vicarius generalis kormányozta. Sem a bebörtönzött püspöktől, sem
387 Tánczos 2016. 185-190.