Oldal 155 [155]
9. A rejtett búcsújárás
hogy minden másban, úgy 1949-től a búcsújárásban is teljesen új helyzet ke¬
letkezett. Addig is sokszor és sokat változott a búcsú ünneplése, alkalmasint
a püspök is kiadott szabályozó rendelkezéseket, engedélyezett vagy megszüntetett
szokásokat. 1949 után viszont teljességgel tilos volt nyilvánosan ünnepelni, nem
volt szabad téri gyóntatás, nem volt felvonulás, kikerülés, nem voltak keresztek,
lobogók és semmilyen más jelvény. 1950-től tilos volt a búcsúba menni, mondhat¬
ni, , lehúzták a redőnyt". Ez a közvetlen és direkt akadályoztatás éveken keresztül
tartott abban a vélt reményben, hogy az emberek távoltartása az ünneptől tartós
, eredményt" fog hozni. Láttuk, hogy Somlyón egészen 1957-ig egyáltalán nem is
volt ferences. Az emberek, akik addig megszokhatták, hogy akadálytalanul gyón¬
tatják őket, szentbeszédek hangoznak el, egy nap akár hat is, most döbbenettel
tapasztalták, hogy Somlyón nincs szerzetes. Ilyen nem volt már több mint három¬
száz éve.
Negyven éven keresztül a somlyói búcsújárás nem egyszerűen egyházpoliti¬
kai okokból volt útban, és nem is az imádkozó, virrasztó, Szűz Mária kegyszobrát
megérintő és gyóntatószékek előtt sorban álló emberek zavarták a kommunista
rendszert. Legalább annyira közrejátszott ebben a búcsú és a búcsújárás nemzeti
és politikai tartalma. Egyik sem volt ugyan explicit, de egyik sem volt elrejthető.
A kommunista vezetés számára félre nem érthető és szűnni nem akaróan zavaró
emlékek voltak az 1940-1948 közötti somlyói események. Ha a búcsús tömeg nem
jelentett is közvetlen politikai fenyegetést a rendszer számára, azok, akik illegitim
hatalmat és diktatúrát gyakoroltak, nem alaptalanul féltek, s a félelem felnagyítja
az ellenfelet. A képzelt ellenségtől való félelem pedig mindennél erősebb moti¬
váció az erőszak gyakorlására. Ugyanilyen félreérthetetlen volt a búcsú nemzeti
karaktere is. 1940-1944 között éveken át lenghettek a magyar nemzeti lobogók,
énekelhették a magyar himnuszt, de ha mindez nem történik, akkor is: bármely
román vezetés számára sajgó szálka egy ekkora méretű magyar gyülekezés, amely
ráadásul békés, és nem akar semmi mást, csak a hitét kifejezni, vallási hagyomá¬
nyait gyakorolni.
Ahogy az 1940-es évek búcsújárása felejthetetlen és felejtésre ítélt emlék volt
a vezetésnek, ugyanúgy volt ki nem mondott, ki nem mondható, ámde felejthetet¬
len emlék az embereknek. A belső ragaszkodás a kegyhelyhez erősebb volt a külső
erők tiltásánál és akadályozásánál. A kegyhelynek a hagyományos körben szűnni