9. ALKOHOLOS BEFOLYÁSOLTSÁG ALATT BEKÖVETKEZETT MUNKABALESETEK 193
Ennek megítélése az idők során nem változott." Az idézett munkatárs szerint
egy 2016-os törvénymódosítás következtében a munkabalesetek bejelentése
fegyelmezettebben történt, és ez hozzájárulhatott a bejelentett esetek növe¬
kedéséhez, így ahhoz is, hogy 2016-ban több mint duplájára nőtt a regisztrált
alkoholos munkabalesetek száma.
9.3.2. Az alkoholos befolyásoltság alatt történt munkabalesetek jellemzői
Tekintettel arra, hogy 2004 és 2018 között összesen 191 alkoholos befolyásolt¬
ság alatt történt munkabalesetet regisztrált a nyilvántartó rendszer (tehát nem
ennyi személy esett áldozatul, hanem ennyi baleset volt), a háttérjellemzők
mentén való elemzést összesen erre a 191 esetre tesszük meg, és nem vizs¬
gáljuk azokat éves bontásban. Az alacsony esetszám miatt jellemzően nem
százalékos bontásban adjuk meg az eredményeket, hanem gyakoriságokat
mutatunk be.
Az alkoholos munkabaleseteket érdemes lenne összevetni az összes mun¬
kabalesetek megoszlásával is, azonban a publikusan elérhető statisztikai je¬
lentések" csak néhány jellemző (sérülés súlyossága, megye, vállalat mérete,
életkor, szakágak egyedi csoportosítása, TEÁOR 08? szakágak," gazdálkodási
forma) mentén közlik az adatokat, így erre az összehasonlításra csak korláto¬
zottan van lehetőség.
A legtöbb alkoholos munkabaleset Budapesten (27), Borsod-Abaúj-Zemp¬
lén (21) és Vas (16) megyében történt 2004 és 2018 között (9.4. ábra). Nógrád
megyében csupán egy eset volt a vizsgált 14 évben. Szintén kevés, 5 eset történt
Csongrád, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Be¬
reg és Tolna megyében.
Ha az összes munkabalesetet nézzük, akkor a 2019-es adatok (ITM 2019)
szerint az alkoholos munkabalesetekhez hasonlóan szintén Budapesten for¬
dult elő a legtöbb baleset, azonban második helyen Pest megye és Győr-Mo¬
son-Sopron megye szerepel.
M Az összes munkabalesetet tartalmazó statisztikai jelentések forräsa: http://www.
ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=223
5 Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere.