A nyilvántartott alkoholisták jelentős részét az addiktológiai ellátórend¬
szerben nyilvántartott alkoholisták teszik ki az összes vizsgált évben, azonban
az elmúlt években egyre több alkoholbeteget regisztrálnak a pszichiátriai gon¬
dozókban is. Ennek oka lehet egyrészt, hogy kevésbé elérhető az addiktológiai
ellátás, így inkább keresik fel a pszichiátriai gondozókat alkoholproblémával,
másrészt, hogy a pszichiátriai gondozókban a kettős vagy többszörös diag¬
nózisú klienseket , alkoholista" diagnózissal is regisztrálják - a korábbiakkal
ellentétben, amikor jellemzően más diagnózis fedte el az alkoholproblémát.
A százezer azonos korú lakosra jutó gondozott beteg alkoholista száma
korcsoport szerint azt jelzi, hogy az 55-64 éveseken belül vannak legnagyobb
arányban alkoholbetegek, ezt követően a 35-54 évesek, majd a 20-34 évesek
körében.
A TDI-adatok alapján azt láttuk, hogy összességében a kábítószer-haszná¬
lat miatt kezelést kezd6 szerhasznalok 15-20%-a érintett alkoholprobléma¬
ban is az egyes években a vizsgált 2008 és 2019 közötti időszakban, tehát egy
jelentős társproblémáról van szó ebben a populációban. A kezelésbe lépésük
kapcsán láttuk, hogy nagyobb az alkohol-társproblémában való érintettség
mértéke a különböző egészségügyi vagy szociális ellátásból továbbutaltaknál
és összességében azok körében, akik már korábban is kapcsolatba kerültek
az ellátórendszerrel szerhasználati problémájuk kapcsán. A szerhasználati
mintázat mentén az altatók, nyugtatók visszaélésszerű használata, az egyéb
szerek (LSD, inhalánsok), MDMA és származékai és az új pszichoaktív sze¬
rekkel kapcsolatos elsődleges probléma mellett volt azonosítható magasabb
arányban az alkohol-társprobléma. A szociodemográfiai jellemzők mentén
vizsgálva a kezelést kezdő kábítószer-használókat, a nemek között nem ta¬
pasztaltunk jelentős eltérést, azonban az életkor egyértelműen meghatározó
tényező volt: az életkor növekedésével egyre nagyobb arányban volt azonosít¬
ható az alkoholprobléma. A nehezebb szociális körülményekkel jellemezhe¬
tők körében, valamint a származási családtól már elszakadtak, de a saját csa¬
ládot még nem alapítók körében volt azonosítható magasabb érintettség. Az
iskolai végzettség tekintetében a magasabb végzettségűek magasabb érintett¬
sége volt kimutatható a vizsgált populáción belül. Ezek a feltárt mintázódások
nem vetíthetők ki az általános populációra, mivel a kábítószer-használat miatt
az ellátórendszer látókörébe kerülő populáció összetétele önmagában jelentős
eltérést mutat az általános népességtől. A kábítószer-használat miatt kezelést
kezdők vizsgálata alapján elmondhatjuk, hogy az alkohol társproblémaként is
igen jelentősen megjelenik az egyéb szerhasználói problémák mellett. Ennek
monitorozása (az egyéb felmerülő komorbid problémák mellett) rendkívül
fontos a megfelelő válaszlépések kialakításához.