OCR Output

48 = HAJDU MIKLOS

A hivatalos forrásból származó szeszes italok árának megemelése vagy
árusításának szigorítása többnyire a nem regisztrált alkoholok felé irányítot¬
ták az embereket a kétezres évek közepén, főleg a szegényebb rétegeket (pl.
munkanélküliek). A hirtelen szabályváltozásokat rendszerint a piac felfordu¬
lása követte, ami időben együtt járt a súlyos mérgezések tömeges előfordulá¬
sával és az alkoholos italok hiányával. Az áremelések miatt egyre gyakoribbá
vált ugyanis a még legálisan beszerezhető orvosi fertőtlenítő alkoholokból ké¬
szített italok fogyasztása. Ez hamarosan olyan sok halálesettel járt, hogy idő¬
vel a szakértők már kezdték túlbecsülni a jelentőségét (Neufeld-Rehm, 2018).

A mortalitást az alkoholfogyasztás mértéke egyébként sem magyarázza
teljeskörűen, figyelembe kell venni az alkohol minőségét és a fogyasztás mód¬
ját (Neufeld mtsai, 2017). A gyors lerészegedéshez vezető rohamivás (angol ki¬
fejezéssel binge drinking) vagy a jellemzően Oroszországban előforduló zapoj
(a részegség napokon át történő fenntartása rendkívüli mennyiségű alkohol
folyamatos fogyasztásával) során elfogyasztott italmennyiség erősebben be¬
folyásolja a halálozási statisztikákat, mint a kevésbé szélsőséges módon tör¬
ténő alkoholfogyasztás. Ugyanígy a házilag készített magas alkoholtartalmú
szeszek minősége is visszatükröződik az egészségügyi adatokban: a magas
etanolkoncentrációjú, rossz minőségű, pancsolt italok gyakrabban vezetnek
betegségekhez, esetleg halálhoz, mint a jobban elkészített szeszek -— márpedig
az orosz házi készítésű alkoholok (samogon) meglehetősen változatosak ebben
a tekintetben.

Éppen ezért előfordulnak olyan vizsgálatok is, amelyek a nem regisztrált
alkoholok kémiai és toxikológiai elemzésére irányulnak (Lachenmeier és mt¬
sai, 2011). Az alkoholkoncentráció mellett ugyanis lényeges kérdés, hogy ezek
a szeszek mennyiben tesznek eleget az élelmiszerbiztonsági előírásoknak és
ajánlásoknak, például tartalmaznak-e az idegrendszert súlyosan károsító me¬
tanolt. Európában az egyik legjelentősebb vizsgálat a 2009-ben indított AMP¬
HORA volt, aminek keretében a kereskedelmi forgalmon kívüli italok mintáit
elemezték laborvizsgalatok soran.’

Kanadai tapasztalatok szerint a rendelkezésre álló adatok inkább annak
megbecslésére alkalmasak, hogy mennyiben helyettesítik a fogyasztók a szok¬
ványos módon elérhető szeszes italokat nem regisztrált alkoholokkal, mint¬
sem a hivatalos és nem hivatalos szeszesital-források együttes forgalmának
mérésére (Macdonald és mtsai, 1999). A hatósági alkoholértékesítési adatok
csökkenésekor ugyanis rendszerint növekszik a hivatalok számára láthatat¬

? A kutatás egyik fő eredménye, hogy bár az illegális termékekben több mérgező vegyü¬

let a határértékeket meghaladó koncentrációban volt kimutatható, az italok egészség¬
károsító hatása döntően az etanolnak tulajdonítható (Anderson és mtsai, 2013).