Seite 23 [23]
1. MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK AZ ALKOHOLPROBLÉMA ELTERJEDTSÉGÉNEK MÉRÉSEKOR " 21
téssel bír különböző kultúrákban az enyhe becsípettségtől a teljes kontrolvesz¬
tésig terjedően (Tickett és mtsai, 2013).
A nagyivás nemcsak az egyik legvitatottabb fogalma az alkohollal foglal¬
kozó szakirodalomnak, hanem különböző értelmezése és elnevezése is léte¬
zik. Plant és Plant (2006) szerint annak az ivási formának, amit az angol nyelv
»binge” (nagy) vagy , excessive" (túlzott) vagy , immoderate" (mértéktelen) vagy
s heavy"? (súlyos) elnevezésekkel illet, eleve két különböző értelmezése létezik.
Az egyik értelmezés szerint a nagyivás olyan 2-3 napos folyamatos, szünet
nélküli ivást jelent, amikor az egyén minden más tevékenységét felfüggesz¬
ti. A másik, elterjedtebb értelmezés szerint a nagyivás egy ivási alkalomhoz
kötődik, és gyakran szándékosan vagy véletlenszerűen lerészegedéshez vezet.
A nagyivást általában 5-6, nőknél esetenként 4 standard ital egymás után (in
a row) történő elfogyasztásával szokás mérni. A viták nemcsak arról folynak,
hogy miért pont 4 vagy 5 vagy 6 ital elfogyasztását tartjuk nagyivásnak. Az
ezzel kapcsolatos érvelések elsősorban a vér károsnak tartott alkoholszintjéről
szólnak. Nem egyértelmű a fogalom használatában az sem, hogy az , egymás
után" kifejezés milyen időtartamra (1, 2, 3 óra) vonatkozik (Lambrecht, 2008).
Végül nem egyértelmű a , standard ital" mennyisége sem. A problémát nem
csak az jelenti, hogy országonként eltérő lehet ugyanannak az italfajtának az
alkoholtartalma, hanem országonként eltérő lehet az a tipikus mennyiség, amit
egy italból fogyasztanak/felszolgálnak. Míg az USA-ban például egy standard
ital 12 gramm etanolt tartalmaz, addig Európában a standard ital lehet 10, 12
vagy 20 gramm etanoltartalmú is (Bloomfield és mtsai, 2005). Országonként,
kultúránkként igen nagy eltérések találhatók abban is, hogy a megkérdezettek
mit értenek egy ital alatt (Ticket és mtsai, 2013).
A fenti viták miatt egyesek az , extreme" (túlzott vagy szélsőséges) alkohol¬
fogyasztás fogalmának alkalmazását javasolják, amely az ivás jellegéből, moti¬
vációiból, következményeiből képzett komplex mutató (Martinic-Measham,
2008), vagy a „heavy episodic drinking" (súlyos, alkalomszerű ivás) fogalmát
tartják leginkább megfelelőnek (Plant-Plant, 2006).
A fenti kételyek és viták ellenére a binge drinking (nagyivás) ma is az egyik
legjobban operacionalizált és legelterjedtebben alkalmazott mutató a szélső¬
séges alkoholfogyasztási formák mérésére.