Seite 148 [148]
OCR
lésének. Az itt elfogadott osztályozás egyébként a termőterületek között állít fel hierarchiát, a z dűlőket s viszont nem osztályozza, ami nem feltétlenül megy a pontosság rovására, hiszen összesen 17 borkategóriát állapít meg, méghozzá elég széles meghatározásban ahhoz, hogy érvényesülhessenek az árnyalatok. Fél évszázad leforgása alatt azonban nagyot változott a világ. 1698-ban az intendáns szerint a homoki borok iránt csökkent a kereslet, az édes fehérborok dominálják a piacot, ami pedig a vöröseket illeti : a Graves és a Médoc többé nem sorolhatók be egy és ugyanazon kategóriába, hiszen önálló identitásra tettek szert. A 17-18. század fordulóján bekövetkező átakulás mélységét jól illusztrálja az a kifejezés, amely 1703ban tűnik fel Angliában: New French Clarets. À düléket (cru) mâr egyértelmüen azonositjäk: a Haut-Brion és a Margaux minőségi borokként válnak ismertté az angol piacon, s rövidesen csatlakozik hozzájuk a Latour és a Lafite. Milyen okai lehetnek ezen átalakulásnak? Nagy változást figyelhetünk meg először is a borok minőségében. Míg a 17. század közepén még állítanak elő olcsó vörösbort, a magisztrátusok fokozatosan arra állnak át, hogy vagy vörös- vagy fehérbort készítenek, s világos minőségi hierarchiát állítanak fel (kereskedelmi forgalomba szánt bor, x asztali s bor, homoki bor, lőre. Ismerünk birtokokat, amelyek gyors ütemben állnak át a minőségi termelésre (például Haut-Brion), máshol viszont továbbra is a régi idők módszereivel élnek (Entre-deux-mers). A birtokok c üzemeltetésének 5 terén is változásokat figyelhetünk meg. Három módja létezik a gazdálkodásnak: az első, ha a birtokos maga foglalkozik a termeléssel, a második a bérbeadás, a harmadik a felesbérlet. A szőlőbirtokokat többségükben a birtokos így vagy úgy, de saját maga műveli és művelteti. Ennek egyik formája a napszám, amelynek az a lényege, hogy a birtokos konkrét munkafázisokra felfogad egy alkalmas embert, aki bért kap munkájáért. A magisztrátusok gyakran élnek egy sajátos, faisandure nevű szerződéstípussal is, amely valahol félúton található a felesbérlet és a napszám között. A 17. század végén következik be a nagy váltás: egyre több birtokos dönt úgy, hogy közvetlenül maga foglalkozik a termeléssel, ami lehetővé teszi számukra a fejadó megkerülését is. Egyre ritkábban találkozunk bérleti és felesbérleti szerződésekkel, a birtokosok inkább éves szerződést kínálnak a birtokra költöző és ott teljes ellátást élvező bérmunkásoknak. Ez a rendszer maximális rálátást biztosít a tulajdonosnak a birtok működésére. A hatékonyság nagyban függ a használt eszközöktől. A hagyatéki jegyzékekből arra következtethetünk, hogy a szőlőtermelés nem igényel különösen szofisztikált eszközparkot: inkább taligákkal találkozunk, mint komolyabb szekerekkel; egyszerű, kerék nélküli ekékkel, inkább több ökörrel, mint egy lóval, továbbá egyszerű kéziszerszámokkal. Az egyszerű ekék használata arra utal, hogy tisztán szőlővel beültetett parcellákon dolgoztak, s nincs szó arról, hogy más vetemények közé ültették volna a szőlőt. Ez természetesen csökkenti a költségeket, mert rá lehet engedni az ekét a földre és nem kell kapálni. Ennek nyoma is van némely írott dokumentumokban, amelyek arról szólnak, hogy az újabban ültetett tőkék « ekével megművelhetők 5. Ez az újítás nem vonatkozik ugyanakkor minden magisztrátusi földre, mert azt látjuk a feljegyzésekből, hogy x kapálandó földek » is 146
