Seite 148 [148]
lésének. Az itt elfogadott osztályozás egyébként a termőterületek között állít fel
hierarchiát, a z dűlőket s viszont nem osztályozza, ami nem feltétlenül megy a
pontosság rovására, hiszen összesen 17 borkategóriát állapít meg, méghozzá elég
széles meghatározásban ahhoz, hogy érvényesülhessenek az árnyalatok. Fél évszá¬
zad leforgása alatt azonban nagyot változott a világ. 1698-ban az intendáns szerint
a homoki borok iránt csökkent a kereslet, az édes fehérborok dominálják a piacot,
ami pedig a vöröseket illeti : a Graves és a Médoc többé nem sorolhatók be egy és
ugyanazon kategóriába, hiszen önálló identitásra tettek szert. A 17-18. század for¬
dulóján bekövetkező átakulás mélységét jól illusztrálja az a kifejezés, amely 1703¬
ban tűnik fel Angliában: New French Clarets. À düléket (cru) mâr egyértelmüen
azonositjäk: a Haut-Brion és a Margaux minőségi borokként válnak ismertté az
angol piacon, s rövidesen csatlakozik hozzájuk a Latour és a Lafite.
Milyen okai lehetnek ezen átalakulásnak? Nagy változást figyelhetünk meg
először is a borok minőségében. Míg a 17. század közepén még állítanak elő olcsó
vörösbort, a magisztrátusok fokozatosan arra állnak át, hogy vagy vörös- vagy
fehérbort készítenek, s világos minőségi hierarchiát állítanak fel (kereskedelmi
forgalomba szánt bor, x asztali s bor, homoki bor, lőre. Ismerünk birtokokat, ame¬
lyek gyors ütemben állnak át a minőségi termelésre (például Haut-Brion), máshol
viszont továbbra is a régi idők módszereivel élnek (Entre-deux-mers).
A birtokok c üzemeltetésének 5 terén is változásokat figyelhetünk meg. Három
módja létezik a gazdálkodásnak: az első, ha a birtokos maga foglalkozik a terme¬
léssel, a második a bérbeadás, a harmadik a felesbérlet. A szőlőbirtokokat többsé¬
gükben a birtokos így vagy úgy, de saját maga műveli és művelteti. Ennek egyik
formája a napszám, amelynek az a lényege, hogy a birtokos konkrét munkafázi¬
sokra felfogad egy alkalmas embert, aki bért kap munkájáért. A magisztrátusok
gyakran élnek egy sajátos, faisandure nevű szerződéstípussal is, amely valahol fél¬
úton található a felesbérlet és a napszám között. A 17. század végén következik be
a nagy váltás: egyre több birtokos dönt úgy, hogy közvetlenül maga foglalkozik a
termeléssel, ami lehetővé teszi számukra a fejadó megkerülését is. Egyre ritkábban
találkozunk bérleti és felesbérleti szerződésekkel, a birtokosok inkább éves szer¬
ződést kínálnak a birtokra költöző és ott teljes ellátást élvező bérmunkásoknak.
Ez a rendszer maximális rálátást biztosít a tulajdonosnak a birtok működésére.
A hatékonyság nagyban függ a használt eszközöktől. A hagyatéki jegyzékek¬
ből arra következtethetünk, hogy a szőlőtermelés nem igényel különösen szofisz¬
tikált eszközparkot: inkább taligákkal találkozunk, mint komolyabb szekerekkel;
egyszerű, kerék nélküli ekékkel, inkább több ökörrel, mint egy lóval, továbbá
egyszerű kéziszerszámokkal. Az egyszerű ekék használata arra utal, hogy tisztán
szőlővel beültetett parcellákon dolgoztak, s nincs szó arról, hogy más vetemények
közé ültették volna a szőlőt. Ez természetesen csökkenti a költségeket, mert rá
lehet engedni az ekét a földre és nem kell kapálni. Ennek nyoma is van némely
írott dokumentumokban, amelyek arról szólnak, hogy az újabban ültetett tőkék
« ekével megművelhetők 5. Ez az újítás nem vonatkozik ugyanakkor minden ma¬
gisztrátusi földre, mert azt látjuk a feljegyzésekből, hogy x kapálandó földek » is
146