Page 103 [103]
részét képezik. Kis mennyiségben szolgálják fel őket, víz nélkül isszák (más bo¬
rokkal ellentétben) apró poharakból, az esetek többségében az étkezések végén (az
emésztést állítólagosan segítő kvalitásaik okán) az édes desszertek kísérőjeként.
Némely borok, mint például a Sauternes, az osztriga kísérőjeként is fogyaszthatók.
Míg a mediterrán borok elsősorban erős ízvilágukról ismertek, addig a Sauternes
kedvelői a 18-19. század fordulóján az ital szegfűszeges ízére és tűzkövet idéző
illatára hívják fel a figyelmet. Feljegyzések és fogyasztási adatok egész sora bizo¬
nyítja tehát az édes borok és a likőrborok nagy szerepét az újkor fogyasztási kul¬
túrájában. A ciprusi vagy Frontignanból származó muskotályoknak tehát bérelt
helye van a Felvilágosodás kora társadalmi elitjének asztalán és pincéiben, ami
elsősorban annak köszönhető, hogy édes voltukat a kifinomultság és a fényűzés
jeleként értékelik az önmagukat a köznéptől megkülönböztetni vágyó, előkelő
fogyasztók. Ugyanakkor az elérhető fehér- és vörösborok palettája látványos bő¬
vülésnek indult a 17. század végén. A nagyon magas cukortartalmú borok mellett
feltűnnek a bársonyos, zamatos ízvilágú, étkezés közben felszolgált édes borok,
mint pl. a Sauternes. Ezek is nagy presztízsű, jó megítélésű boroknak számítanak,
s kitűnően megfelelnek a borok univerzumában egyre járatosabb fogyasztók azon
elvárásának, hogy komplex és kifinomult ízélményhez jussanak. Összességében
elmondható tehát, hogy az édes borok európai fortunája a társadalmi elitek fo¬
gyasztási kultúrájában bekövetkező változások függvényében alakul: az igényes
fogyasztók kifinomult kulináris élvezetekre, az ízek egyensúlyára és természe¬
tességre vágynak — az édes ízvilágot pedig elsősorban az étkezést záró desszert
fogyasztása alkalmával igénylik. A tokaji vagy sauternes-i borok fogyasztásának
történetéről akkor szólhatunk érvényesen, ha a kérdést annak fényében tárgyaljuk,
hogy miképpen alakult a különféle korszakok gasztronómiai kultúrája.
101