Seite 398 [398]
megfelelő szövegrészleteinek. Látszik, hogy főként személyes tapasztalaton alapul
igen sok szőlészeti fejezet. A személyes ismeretségeknek, szóbeli közléseknek is nyil¬
ván nagy szerepe lehetett, de Szirmay maga is művelt szőlőt: a 33. fejezetben elmeséli,
mit talált a , mádi szőlőnkben." Összességében úgy tűnik, Szirmay a , saját jogán" vált
a tokaji bor szakértőjévé (bár nem egyedüli 18. századi professzionális író ő, mint ahogy
a 18. fejezetben sugallni akarta, és azért a saját tollak közül egy-két idegen is kivillan).
Egyes részeken, például a borkereskedelemről vagy a szőlőművelésről szóló részeken
kifejezetten érződik, hogy mennyire nem egy íróasztal mögött szövegekkel bíbelődő
kompilátor írta ezeket, hanem a tokaji szőlészet-borászat egész valóságában benne
élő gazdálkodó nemes. A szőlőművelésről szóló rész éppen az a rész, amely újonnan
került be a Hegyalja-Ismertetesbe, a Zemplen helyrajzi-politikai ismertetésében még nem
volt benne. 1810-ben pedig megjelent Szirmaynak egy újabb müve, csak a szölömü¬
velésről-borkészítésről, de bővebben és magyarul: 4 fokaji, vagy is begyallyai szőllőknek
ülteteseröl, j6 miveleseröl, a’ szüretelesröl, a’ boroknak tsinallasaröl, es meg tartasarol: sz0llös
és boros magyar gazdák számára (rövidítve 1810-es kezikönyv).”'” A Pesten, Trattner
Mátyás által nyolcadrét formátumban kiadott, a címből is láthatóan praktikus irá¬
nyultságú zsebkönyv végképp megerősítette Szirmay mint a tokaji szőlészet-borászat
szakértője hírét. A kis könyvre még kitérünk a szőlőművelésről szóló szakaszban,
mert érdekes lesz röviden összevetni a Hegyalja-Ismertetés megfelelő fejezeteivel.
2. Adalékok a tokaji bor történetéhez
A Hegyalja-Ismertetés 19-20. és a 23-26. fejezetei a tokaji szőlőművelés és bor történe¬
tének vázlatát nyújtják. Ezekkel a fejezetekkel itt csak röviden foglalkozom, egyrészt
mivel fentebb, a történeti részek általános tárgyalásakor már szóba kerültek, másrészt
mivel ma is sok a tisztázatlan kérdés, különösen a hegyaljai szőlőművelés középko¬
ri viszonyait illetően. Már az is érdem, hogy Szirmay egyáltalán talált a hegyaljai
szőlőtermesztéssel, borászattal kapcsolatos 18. század előtti forrásokat, hiszen alig
ismertek ilyeneket az ő koráig.
A 19. fejezet általában szól az első szőlőültetésekről Magyarország területén. Mint
fentebb láttuk, több, klasszikus auktor által említett, pannóniai szőlőtermesztéssel
kapcsolatos eseményt Matolai kisebb kéziratából vett át Szirmay (bár részben már
közhelyek voltak), ugyanakkor már ebben a fejezetben felhoz néhány középkori
oklevelet is, amelyek szőlőkre, bortized szedésére utalnak Magyarország területén.
Ami a hegyaljai kezdeteket illeti, Szirmay nem tudja megállni, hogy ne fedezzen
fel kedvenc történetírója, Anonymus szövegében a tokaji borra utaló nyomokat: azt,
hogy Árpádék „a Tarcal hegyen nagy áldomást csaptak", és a többi, megittasodásra
való utalást Szirmay úgy értelmezi, hogy helyi szőlőművelésből származó bort ittak,
holott valójában ezt és az egész eseménysort semmi nem bizonyítja, és mai tudásunk
212 SZIRMAY 1810.
396