Oldal 373 [373]
és a múlt eseményeit színező fantáziájának megnyilvánulásaira is ismerünk példá¬
kat, és monográfiájában König György oklevél-hamisítással is vádolja, amely bizony
a történetírói szakmában a helytelen forráskezelés típusai közül a legsúlyosabb eset:
a Zemplen helyrajzi-politikai ismertetése 84-86. oldalán, a megye nemes családjait fel¬
soroló részen belül szerepel a Lasztóczy család állítólagos Divisionáléja 1339-ből, egy
magyar nyelvű (!), archaizáló ortográfiával írt oklevél, amelynek hitelességét már Ka¬
zinczy is kétségbe vonta." Valójában nem egyértelmű, hogy Szirmay volt a hamisító,
lehetett például egy Lasztóczy is még korábban; mindenesetre talán épp ez az eset,
vagy egyéb, vélt vagy valós helytelen hivatkozások vették el a modern kutatók kedvét
attól, hogy Szirmay történetírói oldalát komolyan szemügyre vegyék, s ehhez páro¬
sulhatott az az irdatlan munka, amelyet a rengeteg hivatkozás egyenkénti ellenőrzése
jelentene (még az internet korában is). Ám egyetlen esetleges hamisításból (amelyet
König is elszigetelt esetnek mond") semmiképp sem lehet általánosító következte¬
téseket levonni, és a három Zemplénnel kapcsolatos nyomtatvány — s akár a szerző
más történeti művei — valóban olyan súlyúak, hogy érdemes őket történészi szemmel
megvizsgálni, akár azért, hogy Szirmay (helyjtörténetírói szerepéről pontosabb képet
kapjunk, akár azért, mert az első körben hitelesnek bizonyuló adatokat általában is
felhasználhatja a történettudomány. S nemcsak érdemes, de elvileg lehetséges is vizs¬
gálni a hivatkozások jelentős részét, legalább egy olyan kisebb egységéit, mint a Hegy¬
alja-Ismertetés, amely viszont a nagyobb Zemplén-ismertetések mögötti történetírói
attitűdöt is tükrözheti. Jelen munka keretei közt nem vállalkozhatok a nyomtatvá¬
nyok, adott esetben ma is elérhető források azonosításán túl a több ezer hivatkozás
egyenkénti ellenőrzésére — ez egy disszertáció nagyságrendű kutatómunkát jelentene
—, de a források feltérképezésével és minden típuson belül több jól megválasztott, akár
gyanús hely ellenőrzése révén — vagyis több, mint szúrópróbaszerű vizsgálat által — le
lehet vonni óvatos, iránymutató következtetéseket arról, hogyan állt hozzá Szirmay
a forrásokhoz, és hogyan álljunk hozzá mi Szirmayhoz.
A vizsgálat tanulságaiból érdemes itt előrebocsátani azt, hogy a Hegyalja-Ismertetés
alapján nem tűnik úgy, hogy Szirmay alapvetően kilógna a kor tágabb értelemben
vett történetírói közül. A jelek szerint alapvetően rendes kutatómunkát végzett, a for¬
rások kezelésekor elkövetett hibái összességében nem kiugróak, és azokat is a kor szo¬
kásainak figyelembevételével kell megítélni. Azért kell ezt hangsúlyozni már az ele¬
jén, mert sok esetben sikerült megtalálni egy-egy közlés valódi forrását, amely vagy
nincs feltüntetve a műben, vagy más van helyette feltüntetve; általában is, a kritikus
vizsgálat nyilván a hibákat veszi célba elsősorban, és nem az érdemeket (a hivatkozá¬
sok esetében ráadásul bizonyítani csak azt lehet, ha egy adatot máshonnan vett át, azt
nem lehet bizonyítani, hogy egy adatot biztosan a megadott a forrásból vett át, közve¬
títő nélkül). A hibák számbavétele összességében túlontúl negatív irányba torzíthatja
a Szirmayról alkotott képünket, ezért fontos tudatosítani, hogy az alapeset mégiscsak
% Kônic 1903, 33-34.
100 Tbid. 34.
371