Oldal 235 [235]
OCR
tesz említést, még Bonfini sem, aki az I. tized I. fejezetében is csak a pilisi borokat említi. Sem Ranzanus, sem Galeotto Marzio, akik huzamosabb időt töltöttek Mátyás király udvarában és behatóan foglalkoztak ezzel a témával, de Cuspinianus sem említette, aki pedig II. Ulászló király idejében tartózkodott hosszabban a budai udvarban, jóllehet a teljességre törekedett abban, hogy mindent leírjon, amiről úgy tűnt, hogy hozzájárul Magyarország gazdagságához és termékenységéhez. Mindannyian, Sigismund von Herberstein báróval, Ferdinándnak a magyar udvarba küldött követével együtt csak a soproni, a szerémségi és a pilisi borokat dicsérik. Galeotto Marzio azt írja, hogy a szerémségi bornak nehéz lenne párját vagy csak hozzá hasonlót is találni a földkerekségen. Cuspinianus pedig azt mondja, hogy a szerémségi borok annyira kiválóak, hogy szerinte a krétai vagy korzikai borral is felveszik a versenyt. Sőt még Oláh Miklós is — aki Erdélyből származott, és ifjúkori éveit Ulászló és II. Lajos királyok udvarában töltötte, majd pedig különféle tisztségeken át fokról fokra haladva előbb az udvari kancellári tisztséget, végül pedig 1557-ben az esztergomi érseki méltóságot szerezte meg, és ha valaki, ő bizony a legnagyobb jártasságra tett szert a magyar vonatkozású dolgokban - a 11. fejezetében? ugyan említi a tokaji bort, de amikor Magyarország nevezetesebb borait veszi számba, a tokajiaknak nem tulajdonít külön dicsőséget. A 10. fejezetben ugyanis Pest városát, korának legnevezetesebb kereskedelmi helyét így írja le: ,nevezetes sok különleges boráról, nemcsak az édes ízükkel kiváló szerémiekről (mintha krétaiak volnának), hanem a baranyaiakröl, somogyiakról és más fajtákról is. A kereskedők nagy számban gyűlnek itt össze. A lengyelek, sziléziaiak és sok külhoni nemzet fiai itt veszik a bort"." 26. § A tokaji borok híressé válásának kezdete Valószínű tehát, hogy a tokaji borok csak akkor kezdtek híressé válni, amikor az ottlakók hosszas tapasztalatukra alapozva 1560 körül elkezdték a szőlőket előbb háromszori kapálással művelni és a szüretet késő őszre kitolni, majd pedig 1650 körül a Nap hevétől és a hirtelen érkező fagytól fonnyadt szőlőket, amelyeket méltó joggal neveznek aszúnak, " a többitől különválasztani, majd pedig ezekre, miután olyanná taposták őket, mint a ragadós méz, nemes mustot kezdtek önteni. Azt, hogy ez 1650 körül vagy nem sokkal azelőtt történt, az 1655. évi törvény 79. cikkelye is alátámasztja: , A hegyaljai városok előadják, hogy a polgárok meg a nemesek — földesurak szölöhegyein levö — szőlőiből a földesurak tisztjei fekete és aszú vagy kitűnőbb szőlőket is szoktak szedni és elvinni. Határozat született, hogy ezektől mint sérelmes dolgoktól a jövőben tartózkodjanak." Továbbá a tokajiak úrbéri pere során a kilenced- és tizedszedők bemutatott jegyzékei alapján kiderült, hogy sem az aszúszőlők különválasztása, sem az azok utáni § A Hungaria négy (18. századi) kiadása közül Szirmay az első, Bél Adparatusának elején szereplő kiadást használta: BÉL 1735-46, I. Lásd a tanulmányt, III. 2. e. 90 Németh Béla fordítása (KULCSÁR et al., kiad, Oláh 2000). 91 A latin bassus jelentése ebben a kontextusban , aszalt, aszú" 233
