Oldal 233 [233]
azonban a vesszője nem mindenhol tartós, ezért aztán nem nagyon szokták telepíteni.
Hárslevelű: az illata rendkívüli és a bodza virágához hasonló, hosszan elálló, lédús,
illik a tokaji talajhoz, szinte sűrű mézzé kövéredik, és ezért a Nap hevétől a formint¬
hoz hasonlóan kiválóan aszúsodik. Balafánt: nagyon hasonlít az előbbihez, hosszan
elálló tőkéjű, abogyója gömbölyű, a leve édes, sűrű és mézes, nagy aszúszőlőket terem.
Leányszőlő és fejérszőlő: nem sokban különbözik a két fajta, az előbbi a Nap hatására
aranysárga színű lesz, az utóbbi azonban igen késői szüret esetén is halvány; mindkettő
hasmenést okoz, nagyon lédús és ezért igen kiváló orvosság vérhasban szenvedőknek.
Polyhos: húsos szőlő, mivel sok és nagyszemű szőlőt terem, a köznép alacsonyabban
fekvő helyeken szokta ültetni, de mivel a leve olyan fanyar, hogy a nyálat is könnyen
összehúzza, a nemes szőlőültetvényekből száműzték. Rózsás: a színe a rózsára emlé¬
keztet, de a leve fehér, bőséges, hosszan elálló, de nem egyformán édes és utóíze van,
ám mindennapi fogyasztásra igen alkalmas. Gersett:? világoskék színű, lédús és tu¬
lajdonságaiban hasonlít az előzőre. Purcsin: sötétkék színű, nagyon aprószemű, télire
elálló, a leve pirosas, és ezért, főként ha a héjával együtt áztatják, édes vörösbort ad.
Kecskecsecsű: a kecske csecséhez hasonlít, fényes héjú, hosszúkás szemű, húsos, ke¬
mény héjú, édes, fehér levű, szinte egyetlen haszna, hogy ha még azelőtt összegyűjtik,
hogy a fagy megcsípné, télre eltéve tovább eláll. Rumonya vagy romana: az előzőhöz
hasonlít, mindössze simább, hosszúkás, görbe szemet hoz. Bogär- vagy bolgärszölö:
az előbbiekhez hasonlít, csupán abban tér el tőlük, hogy színében hol vörös, hol vi¬
lágoskék. Azonban a rózsás, a gersett, a purcsin, a kecskecsecsű, a rumonya és a bo¬
gárszőlő, mivel húsosabbak és keményebb héjúak, igen ritkán teremnek aszúszemeket,
vagy ha teremnek is, a szüretelők nem szedik le azokat, nehogy ártsanak az aszúszó¬
lőkből kipréselt bor szép arany színének, ha azokat is beáztatják. Vannak még további
fajták. Királyédes: ötszögletű, csipkés a levele, ritkásabb szemű, azonban ritkán termi
szerfelett édes termését, mivel elsőként hajt ki, és így többnyire a tavaszi fagy áldozata
lesz. Fejér boros: fehér bogyójú, sűrű szemű, a leve édes. Gyöngyfehér: az előbbinél
kisebb, ritkább szemű. Zöld szőlő vagy lelt szőlő: sűrű zöldes szemű, édes leve bő¬
séges. Görbe szőlő: hosszúkás, görbe, húsos bogyójú, a héja kemény. A bátai, gácsai
és bakátor ovális, túlságosan húsos, hosszan elálló szeműek. Mivel ezt a három fajtát
a tiszántúli részekről telepítették ide, alföldi szőlőknek is nevezik őket. A sík és lejtős
talajt szeretik, bőséges mustjuk van, de csak ritkán vagy szinte soha nem aszúsodnak.
23. § A borok és a szőlők értéke 1295-ben és 1380-ban
IV. Béla kora után az 1300-ik évig szinte nem is történik említés más szőlőkről az
oklevelekben, csak az olasziakról, a patakiakról és a liszkaiakról. Ez arról tanúsko¬
dik, hogy először ezeken a helyeken hozták ismét rendbe a szőlőket, majd pedig csak
ezután telepítették azokat széltében-hosszában a hegyaljai hegyek teljes vidékén. Ab¬
ban az időben mind a boroknak, mind a szőlőnek igen nagy volt az értéke. Amikor
§2 Ismertebb nevén gersely.
231