OCR Output

Az időrend miatt érdemes lesz ide beszúrni a Kemény János önéletírásából ismert
egyik anekdotát Hunyadiröl,°? aki Bod Péter szerint nem csak , vidám és játszi elméjű
ember volt", hanem tréfáit megjegyzésre is érdemesnek ítélték. Talán történeti forrás¬
ként halovány és igazságértéke erősen kétséges, de Ferenc doktorunk jelleméről — aki
egy kvázi-mitikus népmesei hős szerepébe van bújtatva már a 17. század derekán is
— talán elárul valamit. A történet az erdélyi protestáns nagyurak állítólagos törökös
összeesküvése után játszódik, akiknek a lefoglalt ingóságaival kérkedik a fejedelem
valamikor 1594 ősze és az 1595. őszi havasalföldi hadjárat között."

, Hallottam egy tréfás illusiót erről, mely noha nem igen civilis, de valé¬

sággal igaz volt. Egy Pellérdi Péter nevű jeles udvari ember hopmestere
lévén Báthori Zsigmondnak, és bémenvén az fejedelem az tárházban, az
hopmester is véle, midőn az megöletett uraknak elhordatott kincseket
mutagatná, s dicsekednék, hogy elég pénze volna már az említett hadra,
és kérdené, mi tetszenék felőle Pellérdinek is, mond az tréfás udvari
hopmester: Megmondhatnám ugyan tetszésemet, de felséged meg fog
haragudni. Biztatván az fejedelem, hogy bízvást szólhatna, volt jelen
más Ferenc doctor is, ki doctor is, de egyébiránt jó politicus, udvari, tré¬
fás s belső ember is, nevezetes ember akkori időben, kinek sok jeles actái
is voltak; vonogatván azért magát Pellérdi, igazít Ferenc doctorra, hogy
mondaná sententiáját; az ilyet mondott volt az fejedelemnek: TDi, úgy¬
mond, úgy jártok, kik azt feltöttétek, mint midőn Pellérdi uram hasa
üresítésére leülvén, valamely szúnyog csípni kezdené; addig míg eszében
venné, jól megérzené az csípést, és dolgát végezné, csipkedhetné ugyan
alsó felét Pellérdinek; de eszében vévén Pellérdi, úgy csapná tenyerével,
hogy vápájában halnának alfelének az szúnyogok. Ti is elkezdhetitek:
de midőn észreveszi török császár rajta csipkedésteket, úgy meg fog
csapni, hogy vápájában haltok alfelének. Ez szókon az fejedelem csak
elszégyenelvén magát, abbanhadta az tractát.""

A másik ismert , furfangosan tréfás" anekdota már a havasalföldi hadjárat elején, tehát
1595 októberében játszódik és szintén egy óvatos Hunyadi doktort mutat fel:°°

, Ezen doctor Ferenc volt, midőn Báthori Zsigmond Havasalföldében
méne haddal, és ott amaz híres tyrannus Mihály vajdával, ki egyébiránt

5.

8

Gálfi Emőke nagyon valószínű felvetése szerint ezt a történetet biztos, hogy a családban hallotta, ugyanis
az apja, bükkösi Kemény Boldizsár, később Fehér vármegyei ispán, fiatalkorában Báthory István udvarában
tanulta a vitézkedést.

Lásd: Széles 2011.

Kemény 1980, 21-22.

Bethlen Farkas szó szerint ugyanezt a történetet mondja el erdélyi történetében (Bethlen 1783, 606—607).
A Bethlen-féle elbeszélés modern magyar fordítását lásd Kasza Pétertől (Bethlen 2006, 147).

56 Uo. 22.

5.

a

5.

Rk

5:

a

23