Pár hónap korkülönbség van csak köztünk, magamat is vigasztalom tehát azzal,
hogy ennek a tisztelgő kötetnek az apropóján nemcsak ünneprontás, elcsépelt és
felesleges nyafogás is lenne az idő múlásán keseregni. Ez talán Rád sem jellemző.
A fontos, hogy nem érhet az a szemrehányás: hagytuk a hónapok és évek
homokszemeit a kezeink közül nyomtalanul kiperegni. Talán marad majd valami
— ha nem is aranyszemcse, néhány időtálló ,szakmai forgács" — magunk után.
Közösek voltak egyetemi éveink, nem átlagos évfolyam tagjaiként jártunk az
Egyetem térre. Ha most látom egykori évfolyamtársaimat, hallok felőlük, büszkén
gondolok sokukra. Azután a Te utad rövidesen a minisztériumba vezetett, én
az ügyészségre kerültem. , Bürokrataként" próbáltunk az ismert körülmények
szorításán valamelyest lazítani. Néha sikerrel, máskor nem. Olykor talán tehettünk
volna többet is. Ezt most mindketten a katedrán igyekszünk pótolni: a kör bezárul,
ha nem zárult is még le.
Nem véletlen, hogy az itt következő rövid vázlat németül íródott.
Mindketten tiszteljük a német dogmatika biztonságot adó rendszerét, logikáját,
egzakt nyelvezetét, és gyakran ebben kerestünk menedéket a mai pillanatnyi önös
érdekek és indulatok által vezérelt világban is. A cikkben érintett leplezett eszközök
örök problémája pedig az általad oly sokat elemzett emberi jogi aspektusok miatt
is fontos. Mi, a mostanság terjedő relativizálási kísérletek ellenére is jól tudjuk,
mi a különbség rendőrállam és jogállam között.
Ez a pár éve elhangzott előadásom számomra azért is emlékezetes, mert édes¬
anyám, német szakos tanárnőként hosszú időt töltött azzal is, hogy a cikkben
említett Heltai Gáspár szavait nekem segítve, autentikusan ónémetre fordítsa.
Az előadás kicsit szerkesztett változatát tehát most a Te tiszteletedre közlöm, de
a Mamámra is emlékezve.
Tudom, hogy szándékaimat is, szövegét is megérted.