OCR Output

ISKOLAI ÁMOKEUTÁS ÉS AZ ÁLLAM POZITÍV KÖTELEZETTSÉGE

vonatkozó nyilvántartási adatokat, amelyek miatt nem indokolt büntetőeljárás
megindítása. A Bíróság a nemzeti bíróságok megállapításai alapján arra a kö¬
vetkeztetésre jutott, hogy az elkövető részére a fegyvertartási engedély kiadása
megfelelt a releváns jogszabályoknak, és nincs indoka a bíróságok álláspontja
megkérdőjelezésének. Ugyancsak elfogadta a Bíróság a nemzeti bíróságoknak azt
a megállapítását, hogy a helyi rendőrség számára az adott bűncselekményt meg¬
előzően rendelkezésre álló információ nem adott okot iskolai lövöldözés formá¬
jában megvalósuló támadás kockázatának gyanújára." Ennek kapcsán a Bíróság
hangsúlyozza, hogy azért sem tartja indokoltnak az eltérést a finn Fellebbviteli
Bíróság értékelésétől, mert az nem tekinthető ellentétesnek a Bíróság esetjogában
alkalmazott teszttel. Ez az ,élet tényleges és közvetlen veszélyének reális vagy
felróható tudomásának?" tesztje."

A Bíróság szerint a konkrét eset nemzeti bíróságok által feltárt körülménye¬
iből nem lehet arra következtetni, hogy fennállt volna az élet reális és közvetlen
veszélye azonosítható, meghatározható személyek irányában, amelyről a hatósá¬
gok tudtak vagy tudniuk kellett volna a releváns időszakban. Nem állítható tehát
a jelen ügy körülményeiből, hogy felmerülne a személyes védelem kötelezettsége az
elkövetkező gyilkosság áldozatai irányában vagy az érintett iskola többi tanulójával
vagy munkatársaival szemben.

Az ítélet kitér arra a kérelmezői állításra, hogy a hatóságoknak be kellett volna
szerezni az elkövető orvosi és katonai nyilvántartásban szereplő adatait. Ezzel ösz¬
szefüggésben a Bíróság rámutat, hogy az egészségügyi adatok titkossága az Egyez¬
mény minden részes államának jogrendszerében alapvető fontosságú, amelyet az
Egyezmény 8. cikke is véd.? Kétségtelen, hogy számos körülmény szükségessé és
igazolhatóvá teszi a rendőrség számára bizonyos egészségügyi adatok beszerzését
bűnüldözési és bűnmegelőzési célból. A Bíróság hangsúlyozza azonban, hogy a
rendőrség hozzáférése az egyén orvosi adataihoz nem lehet rutinszerű. A szüksé¬
gességet és igazolhatóságot a körülmények határozzák meg. A szükségességet vagy
igazolást azonban utólag nem lehet megállapítani. Mindezt a konkrét ügyre vo¬
natkoztatva a Bíróság álláspontja, hogy még ha az elkövető kórtörténetének adatai
rendelkezésre álltak volna is, akkor sem határozható meg, hogy függhetett-e ettől

36 [télet. 76-78. SS.

37, The test of actual or imputed knowledge of a real and imminent risk to life”: Ítélet. 79. §.

38 Ítélet. 81. §.

% Az Egyezmény 8. Cikke (magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog): 1. Minden¬
kinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat
be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az
ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség
vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságának védelme érdekében
szükséges.

+ 323 ¢