Page 289 [289]
OCR
MÍTOSZOK ÉS EMBERI JOGOK A , POST-HUMAN RIGHTS" KORSZAKBAN nem annak elutasítását, hanem újraértelmezését igényli bizonyos ellenhegemonikus demokratikus és konfliktusokkal terhelt értelmezés felé. A jelenlegi emberi jogi rezsim a demokratikus kritika szerint egy flexibilitás és nyitottság felé tett jelentős lépés nélkül szükségszerűen a jelenlegi hatalmi konstelláció kötelékeiben reked. Onnan az inkluzivitás, a dinamikus és konkrét értelmezés piszkálhatja ki. Ez a fordítási munka, perspektíva- (nézőpont-) váltás úgy értelmezi az emberi jogokat mint partikuláris és politikai-történeti kontextusba helyezett termékeket, amelyek ennek megfelelően folyamatosan ellenhegemonikus küzdelem részei. Chantal Mouffe ismert kritikaja szerint a modern demokráciákban felszámolódott a politika érdekkonfliktusos természete, a demokrácia jelenleg használt jelzői (liberális, reprezentatív, parlamenti, plurális, alkotmányos) ugyanazt jelentik: a liberális, emberi jogi, jogállami hagyomány túlértelmezését az egyenlőség, a népszuverenitás hagyományának rovására." Pedig e két hagyomány egyeztetése hosszú és keserű küzdelmek eredménye volt. Ha a demokrácia kizárólag a jogállam és az emberi jogok elismerésével azonos, és végletekig elgyengül az elavultnak és veszélyesnek láttatott népszuverenitás értéke és intézményes rendszere, akkor túl nagy teret adunk a demokrácia ellenségeinek. Elsősorban azzal, hogy a demokrácia jelszavát, hivatkozásait fogják a jogállam és az emberi jogok ellen fordítani. A neoliberális hegemónia számára kényelmes a rezisztens demokratikus potenciál elsatnyulása, ameddig ez a magántulajdon és a piac biztonságát nem veszélyezteti. Történelmi tapasztalatok szerint a demokrácia radikális felszámolása sem vezet mindig ilyen eredményre. Az egyenlőségekért való határozottabb küzdelemre pedig óriási szükség lenne éppen a demokratikus politikai közösségek megőrzése érdekében. Az érdekellentétek, a küzdelmek, a bal és a jobb antagonisztikus szembenállásának tagadása, és helyére a konszenzuális és deliberatív modellek állítása eltakarja a tényleges hatalmi viszonyokat. Az illuzórikus és ideologikus társadalmi egység képzetének fenntartása ezért is káros, és ez leginkább a populista jobboldal sikereiből látszik, mert az egységes közösség képzetét könnyű betölteni etnonacionalista, kirekesztő tartalmakkal. Plurális modern társadalmak antagonisztikus konfliktusok nélkül aligha képzelhetőek el, ezek tagadása vezethet kezelhetetlen erőszakhoz, mert átadja a terepet az identitáskonstrukcióknak. Ezt tekintette Nancy Fraser is a trumpizmus fő okának: a régi és új progresszív liberális identitáspolitikák és mozgalmak (feminizmus, antirasszizmus, multikulturalizmus, gender és környezetvédelem) neoliberális gazdaság- és pénzügyi politika környezetében működtek.? A progresszív neoliberalizmus hegemóniája a vesztes tömegeket az uralkodó rend szimbólumai 21 Mouffe, Chantal: The Democratic Paradox. London, Verso, 2005. 2 Fraser, Nancy: The Old Is Dying and the New Cannot Be Born. From Progressive Neoliberalism to Trump and Beyond. London, Verso, 2019. + 287 +
