Oldal 289 [289]
MÍTOSZOK ÉS EMBERI JOGOK A , POST-HUMAN RIGHTS" KORSZAKBAN
nem annak elutasítását, hanem újraértelmezését igényli bizonyos ellenhegemoni¬
kus demokratikus és konfliktusokkal terhelt értelmezés felé. A jelenlegi emberi jogi
rezsim a demokratikus kritika szerint egy flexibilitás és nyitottság felé tett jelentős
lépés nélkül szükségszerűen a jelenlegi hatalmi konstelláció kötelékeiben reked.
Onnan az inkluzivitás, a dinamikus és konkrét értelmezés piszkálhatja ki. Ez a
fordítási munka, perspektíva- (nézőpont-) váltás úgy értelmezi az emberi jogokat
mint partikuláris és politikai-történeti kontextusba helyezett termékeket, amelyek
ennek megfelelően folyamatosan ellenhegemonikus küzdelem részei.
Chantal Mouffe ismert kritikaja szerint a modern demokráciákban felszámo¬
lódott a politika érdekkonfliktusos természete, a demokrácia jelenleg használt
jelzői (liberális, reprezentatív, parlamenti, plurális, alkotmányos) ugyanazt jelen¬
tik: a liberális, emberi jogi, jogállami hagyomány túlértelmezését az egyenlőség,
a népszuverenitás hagyományának rovására." Pedig e két hagyomány egyeztetése
hosszú és keserű küzdelmek eredménye volt. Ha a demokrácia kizárólag a jogállam
és az emberi jogok elismerésével azonos, és végletekig elgyengül az elavultnak és
veszélyesnek láttatott népszuverenitás értéke és intézményes rendszere, akkor túl
nagy teret adunk a demokrácia ellenségeinek. Elsősorban azzal, hogy a demok¬
rácia jelszavát, hivatkozásait fogják a jogállam és az emberi jogok ellen fordítani.
A neoliberális hegemónia számára kényelmes a rezisztens demokratikus potenciál
elsatnyulása, ameddig ez a magántulajdon és a piac biztonságát nem veszélyezteti.
Történelmi tapasztalatok szerint a demokrácia radikális felszámolása sem vezet
mindig ilyen eredményre. Az egyenlőségekért való határozottabb küzdelemre pe¬
dig óriási szükség lenne éppen a demokratikus politikai közösségek megőrzése
érdekében. Az érdekellentétek, a küzdelmek, a bal és a jobb antagonisztikus szem¬
benállásának tagadása, és helyére a konszenzuális és deliberatív modellek állítása
eltakarja a tényleges hatalmi viszonyokat. Az illuzórikus és ideologikus társadalmi
egység képzetének fenntartása ezért is káros, és ez leginkább a populista jobboldal
sikereiből látszik, mert az egységes közösség képzetét könnyű betölteni etnonaci¬
onalista, kirekesztő tartalmakkal.
Plurális modern társadalmak antagonisztikus konfliktusok nélkül aligha kép¬
zelhetőek el, ezek tagadása vezethet kezelhetetlen erőszakhoz, mert átadja a tere¬
pet az identitáskonstrukcióknak. Ezt tekintette Nancy Fraser is a trumpizmus fő
okának: a régi és új progresszív liberális identitáspolitikák és mozgalmak (femi¬
nizmus, antirasszizmus, multikulturalizmus, gender és környezetvédelem) neoli¬
berális gazdaság- és pénzügyi politika környezetében működtek.? A progresszív
neoliberalizmus hegemóniája a vesztes tömegeket az uralkodó rend szimbólumai
21 Mouffe, Chantal: The Democratic Paradox. London, Verso, 2005.
2 Fraser, Nancy: The Old Is Dying and the New Cannot Be Born. From Progressive Neoliber¬
alism to Trump and Beyond. London, Verso, 2019.
+ 287 +