OCR Output

MÍTOSZOK ÉS EMBERI JOGOK A „POST-HUMAN
RIGHTS" KORSZAKBAN.
BÁRD KÁROLYNAK A REALITÁS JOGÁSZÁNAK
SZÜLETÉSNAPJÁRA SZERETETTEL

——o—

ELECK ZOLTÁN!

Alapos okkal gondolhatjuk azt, hogy súlyos ellenmondások terhelik a moderni¬
tás legfontosabb intézményes alapjait. Képviseleti demokrácia, liberális jogállam,
emberi jogok és kapitalizmus. Utóbbi látványosan igazolja, hogy nem feltétlenül
van köze az előbbiek túléléséhez.

Azonban ezek az intézményes válságok magukban rejtik a meghaladás lehető¬
ségeit is. Tehát nem válságértelmezéseket, hanem lehetséges innovációkat kere¬
sünk a strukturális átmenet állapotában. Ebből az is következik, hogy ami egymást
súlyosbító romlásnak látszik, az értelmezhető lehetőségként, hiszen a demokrácia,
a jogállam, az emberi jogok sorsa összefügg. Bizonyára azok, akik várakozásokkal,
remények+kel tekintettek egyikre, másikra, de tipikusan mindegyikre, ideértve
a piacgazdaságot is, keserűen nézhetnek szembe a csalódásokkal teli valósággal.
A diktatúra rothadását, elgyengülését, majd összeomlását megélők, és különösen
azok, akik a diktatúra helyén a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok intéz¬
ményesítésében részt vettek, most újra valami rothadás szagát érezhetik. De most
sem lehet az az illúziónk, hogy a kisiklást egyszerű visszaállítással, restauráció¬
val orvosolni lehet. A , helyrehozó forradalom" képzete korrekciókat igényel, nem
azért mert regionális, történeti, kulturális feltételek lehetetlenné teszik a sikeres
adaptációt. Hanem mert úgy tűnik, a periférián jobban érződik a centrum jelleg¬
adó intézményeinek mélyebb válsága. Ez az esszé az emberi jogok méltán jelen¬
tősnek tartott koncepcióját, elméletét és intézményeit tekinti újragondolandónak.

Az emberi jogok eszméje, intézményei és érvényesülése egyszerre van válság¬
ban és expanzióban. Új elismerési igények jelennek meg, növekedik az a szakértői
tudás, amely működteti a globális emberi jogi intézményeket. Közben államok sora
szisztematikusan és súlyosan sérti meg a legalapvetőbb emberi jogokat. Miközben
elméleti szakemberek arról vitatkoznak, hogy a fejlett társadalmakban megjele¬
nő új elismerési igények beillesztendők-e a klasszikus emberi jogi katalógusba, a
világ másik (nagyobb) részén tömegek küzdenek túlélésükért, testi épségükért és

: Tanszékvezető egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi

Kar Jog- és Társadalomelméleti Tanszék.

* 279 «