Az előző bekezdésben foglalt idézet csak fokozza tudatunkban a bizonytalansá¬
got. Arra bizonyosan nem ad választ, hogy mit tekinthetünk a büntetőeljárási
jogszabályok tekintetében jelentősnek. E körben Király Tibor véleménye eligazít:
„Azokat a tényeket, amelyeket a büntetőjogi kérdések eldöntéséhez meg kell
ismerni, büntetőjogilag releváns tényeknek szokás nevezni."
A releváns és a jelentős jelzők között lényeges különbséget nem látok. Már
az 1973. évi I. törvénybe foglalt büntetőeljárási törvény és az azóta megalkotott
újabbak is jelentősként definiálják azokat a tényeket, melyeknek bizonyítása folyik.
Félve jegyzem meg, hogy e definíció nem (de a korábban idézett sem) alkalmas
arra, hogy a tényre vonatkozó bizonyítás felvétele indokolt-e. Király Tibor azonban
igyekszik eligazítani az olvasót: az előbb jelzett helyen kifejti a kauzális összefüg¬
gés és a járulékos közötti különbséget, utalva arra, hogy bizonyítás mindkét körre
felveendő, majd kifejti a bizonyítási tilalmak és akadályok körét, s azt is, melyek
azok a tények, melyekre tilos a bizonyítás felvétele."
Erdei Árpád a relevancia kérdését részletesen elemezte." Álláspontja szerint
jogi és ténykérdésre vonatkozó relevanciát különböztetünk meg, s , a ténykérdésre
vonatkozó relevancia az a viszony, amely a jogi probléma megoldásában szerepet
kapó jelenségek és az ezek létezésének megállapítására vagy cáfolására szolgáló
elemek között áll fenn"." A relevancia kérdését, illetve azt, hogy a bizonyítás rele¬
váns tényekre terjedjen ki, Erdei Árpád is definiálni próbálja, ám ő is csak Cséka
Ervin definícióját idézi.
Az eddig leírtak döntően befolyásolják, hogy mire terjedjen ki a bizonyítás, a
bizonyítási igényt.
A bizonyítási igény mértéke, köre, s főleg a bizonyítás módszerei persze vál¬
toztak az évtizedek során. Emlékszem, hogy milyen jelentősnek találtuk, hogy
a Bűnügyi Technikai Intézet szerológusa képes volt egyedi azonosítást végezni
véranalízisből,? s hogy elvesztette a jelentőségét a módszer a DNS-azonosítás be¬
3 Finkey Ferenc: Anyagi igazság és téves jelszavak a büntetőeljárásban. Budapest, A Magyar
jogi szemle kiadása, 1927. 8.
: Király Tibor: Büntetőítélet a jog határán. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1972. 114.
5 Uo. 114-126.
6 Erdei Arpad: Tény és jog a szakvéleményben. Budapest, Közgazdasági és Jog Könyvkiadó,
1987. 161-178.
7 Uo. 172.
§ Lontainé Santora Zs6fia — Harsányi László — Gerencsér György: Az igazságügyi orvostani
vérfolt-diagnosztika időszerű problémái. In Dr. Kertész Imre (szerk.): Bűnügyi technikai
közlemények. Budapest, BM Könyvkiadó, 1975. 170-192.