Oldal 220 [220]
OCR
FARKAS ÁKOS viszonya és működésének helyén élvezett függetlensége. A függetlensége elleni első támadást az jelentette, hogy a békebírákat közvetlenül a Korona nevezte ki. A következő lépést ezen az úton az 1554-1555. évi, Mária királynő (Véreskezű Mária, I. Erzsébet féltestvére) által bevezetett rendelkezések jelentették, amelyek megkövetelték, hogy a békebíró a tárgyalás előtt a bűntettnek (felony) minősülő cselekmények esetén előzetes vizsgálatot folytasson, és ennek során a tárgyalás előkészítésére hallgassa ki a tanúkat, és vallomásaikat írásban rögzítse. Ezt a rendelkezést, amely jelentős fejlődést hozott az angol büntetőeljárásban, többen az inkvizitórius eljárásból ismert rendelkezések átvételének tulajdonítják. Ennek eredménye, hogy a békebíró az eljárás meghatározó szereplőjévé lépett elő, aki írástudóként monopóliummal rendelkezett a büntetőüggyel kapcsolatos tények, adatok felett, már csak abból a tényből kifolyólag is, hogy az esküdtek általában írni, olvasni nem tudó emberek közül kerültek ki. Mindez közrejátszott abban, hogy az esküdtszék fokozatosan passzív résztvevőjévé vált a bizonyításnak, bár kérdezési joga a XVIII. század végéig megmaradt. Ehhez járult az esküdtszékek túlterheltsége. Mint azt korábban Langbein nyomán említettem, nem volt ritka, hogy az esküdtszék naponta több mint tíz ügyet tárgyalt. Az esküdtszék összetételéből (zömében kisbirtokosok, földbérlők) adódott, hogy az esküdtek gazdaságilag is kiszolgáltatott helyzetben voltak támogatóikkal, a nagybirtokos réteggel szemben. Ez sokszor lehetőséget teremtett az esküdtszék megfélemlítésére is. Bizonyítékok szólnak amellett, hogy a fontosabb ügyekben a sheriff felkereste az esküdteket, és utasításokkal látta el őket." Az igazságszolgáltatás fokozatosan a Korona ellenőrzése alá került. A Tudor-korban (1485-1603) a felsegäruläsi ügyekben megengedette vált a vallomások kinvallatässal törtenö kicsikaräsa, ami — azáltal, hogy az esküdtszék előtt folyó bizonyítást korlátozta — hozzájárult ahhoz, hogy az esküdtszék szerepe csökkenjen. Ez azt eredményezte, hogy a XVI. század végére az angol igazságszolgáltatásban az inkvizitórius eljárás szabályai és a bíró dominanciája vált meghatározóvá. Az 1650-es évektől kezdődően - az angol polgári forradalom következtében — azonban gyökeres változás vette kezdetét. Megváltozott az esküdtszék összetétele. Az angol gazdaság, ipar fejlődésének eredményeként megjelenő ipari, kereskedelmi kistulajdonosok, az angol polgárság képviselői kezdték meghatározni az esküdtszékek összetételét, aminek komoly következményei lettek. Ennek első felvonása volt az 1649-ben a hadseregben szított lázadással vádolt Burford és Lilburne büntetőpere, amelyben Lilburne az ítélethozatal előtt az esküdtszékhez intézett hatásos beszédében a bírákat normann betolakodóknak nevezte, az esküdtekkel szemben, , akik eddig súlytalan, jelentéktelen szereplői voltak a büntetőpereknek, pedig csak egyedül ők, és nem a bírák jogosultak dönteni a tény- és 15 Langbein: i. m. 200. + 218 +
