OCR Output

BÁNÁTI JÁNOS — MÁTYÁS DÉNES

feladatok ellátását, hiszen az egyes eljárási pozíciók egy személyben történő össz¬
pontosulása az egyes eljárásbeli szerepek egymásnak ellentmondó sajátosságaiból
fakadóan zárnák ki az adott jogi tevékenység hatékony ellátását, nem is beszélve
az esetlegesen felmerülő morális kérdésekről.

A jelenleg hatályos szabályozás normái azonban olyan gyakorlati problémák
felmerülésére adhatnak alapot, amelyeket nyilvánvalóan nem kívánt a jogalkotó.
A jelen pontban vizsgált Be.-rendelkezés ilyen aggályos jogi helyzetet idézhet elő
azzal, ha a szóban forgó kizárási okot olyan esetekben is kötelezően alkalmazzák,
amikor a korábban, nem azonos ügyben szereplő, eltérő pozícióban eljáró, nem
azonos jogalanyok mellett közreműködő ügyvédet — korábban előre nem látható —
ügyegyesítés következtében zárják el valamennyi személy képviseletétől.

Jelen dolgozat szerzői e helyütt csupán jelezni kívánják, hogy mindazok mel¬
lett, hogy méltánytalannak tűnhet egy korábban nem tilalmazott eljárásrendhez
hirtelen a védő szempontjából legszigorúbb eljárásjogi jogkövetkezményt (kizárás)
fűzni, megállapítható, hogy egyébként is alkotmányossági kérdéseket vethet fel, ha
az utóbb bevezetett szigorúbb szabályok a védő korábbi, megengedőbb jogszabály
hatálya alatti eljárására tekintettel vezetnek a védő kizárásához, állapítanak meg
tehát hátrányosabb jogkövetkezményeket.

ZÁRÓ GONDOLATOK

Jelen dolgozat elején 2018 nyaráról emlékeztünk meg, az előzőekben felvetett
problémák és kihívások summázata érdekében azonban még korábbra célszerű
visszatekinteni.

A jelen írás vizsgálódásának tárgyát képező eljárási törvény , bölcsőjét" az egy¬
kori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon belül 2013-ban életre hívott
Kodifikációs Bizottság képezte, amely a munka kezdetén lefektette a megalkotásra
váró jogszabály vezérelveit. Ezek a következőképpen voltak összefoglalhatóak: a
büntetőeljárás gyorsítása, egyszerűsítése és hatékonyságának növelése az eljárási
elvek és garanciák csorbítása nélkül.

A koncepció a nyomozás és a tárgyalási szak egymáshoz való viszonyának alap¬
vető átrendezését is javasolta, leszögezve, hogy: , A védő eljárása a nyomozásban
különösen fontossá válik, ezért a törvénynek a lehető legszélesebb jogosítványokat
kell biztosítania a védő számára az eljárási cselekményeknél történő részvételre,
az iratok megismerésére, indítványtételre, és a terhelttel való kommunikációra,
még annak kihallgatása során is."

Az előző oldalakon bemutatott újszerű problémák kapcsán megfogalmazott
nem kevés kritikai megállapítás alapján sajnos részben igaza lehet azon hangok¬
nak, amelyek szerint az új Be. megalkotásával elérni kívánt célok maradéktalanul

«198 +