Page 124 [124]
OCR
BELOVICS ERVIN kialakulását követően ugyanis sokáig egyeduralkodó volt Ulpianus azon tézise, amely szerint semmilyen különbség megtételére nincs szükség akkor, ha az elkövetőt nem egy, hanem több deliktum elkövetése miatt ítélik el, és több bűncselekmény megvalósításakor az is indifferens, hogy egyetlen vagy több büntetőeljárásban vonják-e felelősségre. Mindez a jogalkalmazói gyakorlatban úgy érvényesült, hogy minden bűncselekmény tekintetében külön-külön szabták ki a büntetést, majd azokat — ha az egyáltalán lehetséges volt — végre is hajtottäk. Az Ulpianus tézisén nyugvó büntetésösszegzést a jogirodalom kumulációnak nevezte el, mely elv egyeduralkodó volt egészen a XVIII. századig. A büntetőjog-tudomány ekkor kezdte felismerni az elv hiányosságait, így például azt, hogy egyes deliktumok között léteznek olyan kapcsolatok, amelyekre figyelemmel kell lenni, mert előfordulhat, hogy a megvalósítani kívánt deliktum csak egy másik bűncselekmény végrehajtása által hozható létre, vagy hogy az egyik bűncselekmény magában foglalja a másikat, nem beszélve a Finkey Ferenc által is említett végrehajtási problémákról. Ezért a kumuláció gyakorlati alkalmazási tere egyre szűkült, és a XIX. század elejére új rendező elv jelent meg, nevezetesen, hogy a több bűncselekmény elkövetését önállóan és az egyetlen deliktum megvalósításától eltérően kell szabályozni. Ennek eredményeként született meg az abszorpció, majd az aszperáció elve. Ezen elvek azonban változatlanul a büntetéskiszabás problémakörére fókuszáltak. Azonban ekkor már egyre erőteljesebben foglalkoztatta a büntetőjog-tudományt az anyagi jogi dogmatika körében a bűnhalmazat meghatározásának kérdésköre. Így Binding szerint a bűncselekményi többség több törvényi tényállás vagy ugyanannak a tényállásnak a többszöri realizálása." Finkey Ferenc az okfejtésében arra mutatott rá, hogy a bűnhalmazat , nem jelenthet mást, mint több bűnnek, jogilag több bűntetendő cselekménynek összetalálkozását, összehalmozódását [...] csak az egy tettes által elkövetett több büntetendő cselekményt" tekinthetjük bűnhalmazatnak. A definícióból egyértelműen következik, hogy Finkey Ferencnek legelőször a büntetendő cselekmény fogalmát kellett meghatároznia. Finkey Ferenc szerint a büntetendő cselekmény sine qua nonja ,,elészor is egy olyan emberi cselekedet, egy olyan tett, amely a külvilágban változást, zavart idéz elő. A gondolattal — bárminő bűnös legyen az — a büntetőjog nem foglalkozik." Amennyiben vizsgálat tárgyává tesszük a hatályos Büntető törvénykönyv bűncselekmény-fogalmát", akkor egyértelműen megállapítható, hogy Finkey Ferenc tézise teljességgel helytálló, figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény legális és tudományos definíciójának központi magját a cselekmény, azaz az emberi magatartás kell : Finkey Ferenc: Az egység és többség tana a büntetőjogban. Sárospatak, Steinfeld Jenő, 1895. 1. 5 Binding, Karl: Konkurrenz ist nur ejn Auschnitt aus der Verbrechensmehrheit. Leipzig, Handbuch des Strafrechts, 1885. 525. Finkey: i. m. 4. 7 Uo. 9. +122 +
