Page 32 [32]
KAZAI VIKTOR ZOLTÁN
a magyar büntetőjogot. Nagyon kevés olyan ember vett körül, akire tudtam tá¬
maszkodni ebben. Igazából Király Tibor volt az egyetlen, aki tudott nekem ebben
érdemben segíteni, amikor a büntetőeljárási törvényt írtuk. Én imádtam a kodifi¬
kációt, de amunka során kiderült, hogy mennyire nehéz új ötletekkel előállni. Kül¬
földi útjaimon egyébként azt tapasztaltam, hogy nem egyetemi emberekre szokták
bízni a jogszabályalkotás előkészítését. Sok helyütt inkább az a jellemző, hogy a
kormány jogpolitikai intézetet hoz létre a kriminálpolitikai program kidolgozása
céljából, és ahhoz társul a kodifikációs feladat.
Büntető jogszabályok kodifikációja
K. V. Z.: A büntetőjog reformja lassan haladt előre, ráadásul szakaszosan és csak
részlegesen valósult meg mialatt Ön államtitkár volt. Ennek több okát is megje¬
lölte a korabeli írásaiban és interjúiban. Így például utalt arra, hogy a kor nem
kedvezett a büntetőjogi tárgyú jogalkotásnak, mert a rendszerváltás utáni időszak¬
ban más kérdések élveztek prioritást. Említette azt is, hogy néhány változtatás a
jogalkalmazók ellenállásán bukott el. Volt olyan meg nem valósuló reformötlet,
amelyet kifejezetten sajnált?
B. K.: Erre már pontosan nem emlékszem. De az biztos, hogy a jogszabályok
előkészítése során sok elképzelésünket meg kellett változtatnunk. Az volt a szokás
ugyanis, hogy a szabályozási koncepciókat megküldtük előzetes véleményezés¬
re. Ennek során a legtöbb konfliktusunk a Legfelsőbb Bírósággal és a Legfőbb
Ügyészséggel volt, miközben az alsóbb szinteken sokkal többen rokonszenveztek
a reformelképzelésekkel. A rendszerváltás előtti időből megőrizték a befolyásukat,
és makacsul ellenálltak a változtatásoknak. Igaz, az MDF-kormány alatt könnyebb
volt a dolgom, náluk ott volt a sok régi káder, ezért jobban meghúzták magukat.
De később kifejezetten azzal fenyegetőztek, hogy ha ez vagy az a megoldás benne
marad a koncepcióban, akkor ők kiszállnak az előkészítő munkából, és az egész
törvényből nem lesz semmi. Kétségtelen, hogy a büntetőeljárás az egyik olyan te¬
rület, amely kevéssé alakítható kívülről, mivel nagyrészt a jogalkalmazók rutinján
alapul. Mégis úgy éreztem, hogy sokszor indokolatlanul elutasítóak voltak, csak
azért, mert megszokták a régit.
Különösen a Legfelsőbb Bírósággal volt egy alapvető probléma. Jelesül, hogy
nem tudták eldönteni, milyen szerepet játszanak a bírák az eljárás során. Egyrészt
az egész ügy urai akartak lenni, másrészt viszont igényt tartottak arra, hogy a mun¬
ka jelentős részét másoknak delegálják. Ezért van olyan fellebbviteli rendszerünk a
mai napig, amelyben minden fellebviteli bíróság gyakorlatilag újrakezdi az egész
ügyet, aztán pedig visszadobja új eljárásra. Valahogy nem állt rá a gondolkodásuk
arra, hogy csak azzal kell foglalkoznia a fellebbviteli fórumnak, amit kifogásoltak.
+30 +