Page 26 [26]
KAZAI VIKTOR ZOLTÁN
B. K.: Az egész úgy kezdődött, hogy 1984-ben kaptam egy sürgönyt - igen,
akkor még volt ilyen —, amelyben felajánlottak egy rövid távú konzultánsi mun¬
kát a bécsi ENSZ-központban. Ez óriási lehetőség volt akkoriban. Mint kiderült,
azért hívtak, hogy segítsek előkészíteni az ENSZ-főtitkár jelentését, azt, amelyet
az 1985-ben megrendezett milánói Bűnmegelőzési Kongresszus elé terjesztett. Azt
hiszem, azért kerestek engem, mert a sürgöny feladójával az előző évben találkoz¬
tam Helsinkiben, gondolom, hallotta az előadásomat.
Ekkoriban természetesen nem volt olyan egyszerű kimenni Bécsbe. Úgyhogy
be is kellett mennem a Külügyminisztérium Nemzetközi Szervezetek Főosztályára
(úgy is nevezték, hogy ENSZ-főosztály). Én lepődtem meg a legjobban azon, meny¬
nyire örültek a minisztériumban ennek a felkérésnek. Kérdeztem, hogy le kell-e
adnom a fizetésemet, amelyet Bécsben kapok. Azt mondták, fogjam fel úgy, mint
egyfajta ösztöndíjat. A lényeg tehát, hogy megkaptam az engedélyt, és kiutaztam.
Nagyon keményen dolgoztam az ENSZ-központban, pedig volt két assziszten¬
sem is. Az egyik egy Costa Rica-i lány volt, a másik pedig egy osztrák fiatalember.
Ez az osztrák filozófus Heideggerrel foglalkozott, számomra teljesen hasznavehe¬
tetlen volt. Viszont remekül futballozott, úgyhogy nagyon megkedveltük egymást,
és rendszeresen elmentünk játszani. Kiderült, hogy mind a kettőnknek van csapa¬
ta. Rögtön el is döntöttük, hogy összehozzuk a mi két csapatunkat.
Kitaláltuk, hogy hivatalos meghívó levelet kérünk az egyetemtől tudományos
együttműködés céljából, amellyel lehetett külföldre utazni. Földesi Tamás volt
ekkor a dékán, ő volt a jobbhátvédünk, így nem volt nehéz ilyen levelet szerezni.
Így több mint harminc év után talán elárulhatom, hogy ennek a programnak sem¬
milyen tudományos célja nem volt, ez csak a fociról, a mozizásról, a bevásárlásról
és a közös borozgatásról szólt.
Az osztrák csapat nagyon vegyes társaság volt. Játszott abban orvos, filozófus,
sőt még Koncilia is, az osztrák válogatott kapusa, aki nagyon rendes volt, mert me¬
zőnyjátékosként állt be. Körülbelül négy vagy öt évig jártunk egymáshoz játszani.
Amikor Budapestre szerveztük a találkozót, akkor az osztrák játékosok egy része
nálam aludt, a másik részüket pedig az egyetemi kollégiumban szállásoltuk el.
K. V. Z.: Ha már a bécsi ,csereprogramot" említettem, az életrajzi adatait bújva
feltűnt, hogy a nyolcvanas években Ön többször is járt külföldön hosszabb-rövidebb
ideig kutatás és/vagy munka céljából. Például volt Londonban tanulmányúton, dol¬
gozott az ENSZ-nek Bécsben és a HEUNI-nak Helsinkiben. Első ránézésre meglepő¬
nek tűnik, hogy nemzetközi karriert lehetett építeni akkor, amikor még zárva voltak
a határok. Magyar oktatók és kutatók mennyire tudtak becsatlakozni a nemzetközi
vérkeringésbe, és az állam milyen feltételekkel engedte át őket a vasfüggönyön?
B. K.: Akkoriban nem nagyon volt jellemző, hogy az oktatók, kutatók külföldre
jártak volna. Nekem szerencsém volt, mert a nagymamán angoltanár volt, aki en¬
gem és a barátaimat is oktatott, egyébként főleg csak külkeres embereket tanított
+ 24 +