Page 179 [179]
178] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
elemzése segít felszínre hozni azokat az élményeket, amelyek hasonló helyzetben
érték az érintettet, ő pontosítja a témához való viszonyulását. Az elbeszélés katali¬
zátorként működik. Azáltal, hogy a kliens megfogalmazza, hogy számára mit jelent
a mű, elindítja az önreflexió folyamatát is, ami megoldási stratégiák megfogalma¬
zásában is segítség lehet (Rubin, 1979; Gulyás, 2019).
Nemcsak írott formában, hanem bármilyen eszközzel reprezentált történet alkal¬
mazható a terápiában, így például film, tv-show-részlet, videójáték is. A történetek
alkalmat adnak arra, hogy a szociális interakciók mintázatait a kliensek dekódol¬
ják a terápia során. A csoport elemzi a szereplők cselekedeteit és reakcióit, ame¬
lyek párhuzamba állíthatóak a kliensek életeseményeivel. Olykor olyan élmények
átélését is lehetővé teszik az irodalmi vagy filmi narrációk, amelyek valós megélése
rizikós lenne, azonban a reziliencia fejlesztéséhez szükséges praktikák olvasható¬
ak ki belőlük. A receptív biblioterápiában olyan narratíva feldolgozására kerül sor,
amelyben a kliens szempontjából releváns személyközi konfliktusok vagy élethely¬
zetek kerülnek elő. De a biblioterápia nemcsak befogadás-reflexió alapú lehet, ha¬
nem a kliens aktív részvételével is megvalósulhat kreatív írás gyakorlásával. Tehát
a kliens befogadó-reflektív attitűdjére alapozó terápiás célú folyamatok mellett az
érintett aktív művészetterápiás célú bevonódásával is találkozunk, amikor ő maga
kreatívan vesz részt a szövegalkotásban, legyen szó annak írott vagy beszélt válto¬
zatáról (Kottler, 2015). A biblioterápia mint művészetterápiás gyakorlat a terapeu¬
taképzés szerves részét képezheti.
Bartos (1989) a biblioterápiát alkoholbetegekkel végzett csoportterápiában alkal¬
mazta hatékonyan. A narratív terápia kiegészítésként elsősorban olyan klienscso¬
portoknál megkerülhetetlen, akik addikciós problémákkal küzdenek, gyász- vagy
traumafeldolgozásban érintettek vagy párterápiára van szükségük. A szisztemati¬
kusan felépített komplex terápiás folyamatokban előkerülnek olyan élettörténeti
elbeszélések, amelyekben kötődési mintázatokat lehet felfedezni. A kliensek re¬
konstrukciójában a terapeuta számára feltárulnak kapcsolati kötődési jellegzetes¬
ségek, transzgenerációs kötődési mintázatok és a kliens megküzdési stratégiäi is.
A dialogikus folyamatban a kliensek felfedezik, megélik és validálják pozitív és nega¬
tív érzelmeiket, valamint reflektálnak azokra. A terapeuta és az érintettek megvizs¬
gálják, hogy a kliens élete kritikus eseményeire hogyan reagált, és mit tartott meg
ezekből a forgatókönyvekből a jelen kapcsolataiban, majd a terapeuta segítségével
közösen felfedeznek hipotetikus új forgatókönyveket. A történetmesélés közben a
kliens egyrészt támogatottságot él meg, másrészt a jövőbeli perspektíva és cselek¬
vési stratégia megfogalmazásához is eljuthat (Dallos g Vetere, 2009).
Nem minden élettörténeti elbeszélés mutat összefüggő narratív struktúrát, elő¬
fordul ugyanis, hogy a kliensek nem tudják verbalizálni életeseményeiket, érzé¬
seiket. A frissen traumatizált kliensek elbeszélése gyakran töredékes, inkoherens,
ám a kliens nyelvhasználata is támpontot nyújthat a terápiában. A terapeuta meg¬
figyelheti, mennyire távolítja magától az eseményeket a kliens azáltal, hogy a sa¬
ját elbeszélését mondja vagy más elbeszélését adja tovább, valamint hogy E/1-ben