OCR Output

160] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban

temi kurzusról, mint inkább egy kiterjesztett konnektivista tanulóközösség együt¬
tes tevékenységéről van szó. A kapcsolódás nem időhöz kötött, a külső résztvevők
kötelezettségek nélkül akkor léphetnek be a tanulóközösségbe és akkor hagyhatják
el azt, amikor akarják.

Levine (2013) összefoglalja, hogy azegyéb MOOC-okhoz képest mennyiben tér
el a ds106: 1. Nincsenek leckék, a tanárok heti rendszerességgel publikálnak vegye¬
sen olvasnivalót, videókat vagy kreatív feladatot. 2. Nem lehet kimaradni a tanulási
folyamatból egy feladat kihagyásával, sőt az is elképzelhető, hogy egy hallgató csak
egy bizonyos részfeladat elsajátításáért kapcsolódik be. 3. Nem ugyanaz a tanulási
élménye a beiratkozott hallgatónak és a nyílt oktatásban résztvevőnek, mert utób¬
bi saját maga alakítja ki tanulási útvonalát. 4. A , massive" szó inkább a hatásfokot
jelenti ebben az esetben, mint a résztvevők számát. A külsős résztvevők hozzájá¬
rulnak a belsős hallgatók munkáihoz, részt vehetnek a folyamatokban. 5. A kurzus
nem ad tanúsítványt, csak a kompetencia élményét. 6. A kurzus anyagához történő
hozzáférés nem regisztrációköteles. 7. A tanulóközösség kereteit is átlépik az egyé¬
ni narratívaalkotási folyamatok.

A kurzuson való részvétel fontos előfeltétele a közösségimédia- és blogfelületeken
tanusított részvételi kultúra minimális megléte. Az első két héten az ún. boot
campben, azaz online kiképzőtáborban a hallgatók lehetőséget kapnak, hogy ki¬
csit bemelegítsenek, beletanuljanak a blogolásba, és létrehozzák fiókjukat, valamint
megpróbálják kialakítani azt az online arculatot, amellyel részt szeretnének venni
a kurzusban. A résztvevők avatart választanak maguknak, és így publikálják tar¬
talmaikat. A hallgató a Twitteren választja ki, hogy ki legyen a segítője, és ezt úgy
teheti meg, hogy küld neki egy üdvözlő üzenetet és követi őt. A felhőalapú tarta¬
lommegosztók (képmegosztó: Flickr; hangmegosztó: Soundcloud; videómegosztó:
YouTube Google-fiókon keresztül) használatát is elsajátítják a hallgatók, hiszen sok
feladatot pár- vagy csoportmunkában kell elvégezniük. A hallgatóknak a blogjukon
címkéket (tageket) kell létrehozniuk: képanyag, dizájn, hanganyag, videó, web, remix
kategóriában. Feladat ezenkívül a The Daily Create felületre heti egy videó feltölté¬
se, emellett minden héten blogbejegyzés formájában kell önreflexiót gyakorolni a
feladatok megoldásával és az élményekkel kapcsolatban.

Amennyiben a hallgtatóknak segítségre van szükségük, a szintén ezen a felületen
található tutorial- és forrásgyűjteményben választ találnak felmerülő kérdéseikre.
A rengeteg bejegyzés közötti eligazodást segítheti a bejegyzések tematikus besorolá¬
sa, az ún. Assignments Bank, amely a (korábbi) résztvevők bejegyzéseit tartalmazza
- a résztvevő feladata, hogy a kurzus végére ezen a felületen ő is két új bejegyzést
tegyen közzé a számára szimpatikus kategóriá(k)ban.

Az egyetemen meghirdetett kurzus egy félévet fed le, a vezető oktatókkal a részt¬
vevők a kurzus során egyszer sem találkoznak offline, a különböző online csator¬
nákon viszont annál intenzívebb a kommunikációs kapcsolat a tanulótársak és
a tanár(ok) között. Ha fennáll a veszélye a kiesésnek, az oktatók a kurzus felénél
felveszik a kapcsolatot a hallgatóval. Ezenkívül minden kedden fél 5-kor Google