Page 105 [105]
OCR
104] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban próbálnak megoldási javaslatot tenni, esetleg cselekvési tervet kidolgozni (Wang g Burris, 1997). A képi és verbális narrációk a nyilvánosság terébe is kikerülhetnek online vagy offline kiallitas keretében. A fotóhang kutatási és pedagógiai eszköz is egyben. Egy dél-afrikai egyetem egészségügyi szociológia kurzusának oktatója akciókutatást végzett a módszer segítségével, amelynek célja az volt, hogy feltárja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségét nemek, etnikai hovatartozás, szociókonómiai háttér (főleg legmagasabb iskolai végzettség és lakókörnyezet) alapján. Az akciókutatás jellegéből fakadóan a kutató része volt a pedagógiai és kutatási folyamatnak, és Freire (1972) kritikaitudatossag-, empowerment- és reflektiv tudaskonstrukcidjanak elvén részvételi fotóhang-foglalkozásokat tartott. A hallgatók (n-334) a témával kapcsolatban fényképeket készítettek, amelyekhez szöveget írtak. Történetkonstruálás közben a hallgatók a számukra legfontosabb momentumra fűzték fel az elbeszélésüket, amelyben személyes életepizódokat jelenítettek meg. A folyamatot interjúfelvétel és fókuszcsoportos vita követte, amelyben a hallgatók kritikai reflexiókat artikuláltak a sebezhető csoportok életkörülményeiről és ellátásuk hiányosságairól. A folyamatban a különböző szocioökonómiai hátterű diákok közelebb kerültek egymáshoz, és együtt fogalmaztak meg cselekvési terveket (Obuaku-Igwe, 2021). A fotóhangprojekt interkulturális megközelítésű és transzformatív hatású tanulási folyamat volt, ugyanis a hallgatók attitűdváltozáson mentek keresztül. A történeteken és a párbeszédeken keresztül feltárultak a probléma részletei, ami a kutatást jelentősen előrevitte. Átmenetet képez a fotóhang és az interjúzás módszere között a PEI (PhotoElicitation Interview), amelyet kamaszok kikérdezésére használt Pabian és Erreygers (2019). A kutatók az online zaklatás gyakoriságának és formáinak feltárására vállalkoztak, azonban észrevették, hogy az egyéni interjú során a kamaszoknak nehezére esett feleleveníteni a zaklatással kapcsolatos hétköznapi életeseményeket. A kutatók tudatosan kerülték az adatfelvételnél a ftókuszcsoportos interjút, mivel az életkori sajátosságokból fakadó megfelelési kényszer torzította volna az adataikat. A PEI olyan részvételi narratív kutatási módszer, amelyben a kutató vagy az interjúalany által készített fotó képezi az egyéni interjú kiindulási pontját. A módszer kidolgozásában a kutatók figyelembe vették azt is, hogy kutatási alanyaik, a 13-14 éves belga tanulók (n=34) kortársakkal folytatott online interakcióiban domináns a képekkel történő kommunikáció. A célcsoport szinte csak olyan közösségimédiaplatformokon van jelen, ahol az önmegjelenítést és az üzenetváltásokat a töredékes jelleg határozza meg: kevés írott szöveggel és annál több hangüzenettel, emotikonnal, mnémmel kommunikálnak a kamaszok. A tanulóknak öt napon keresztül napi három képet kellett kiválasztani a kutatáshoz, amely lehetett képernyőfotó is. A kutatók nem határozták meg annak tartalmát, egyetlen kikötésük az volt, hogy a kamaszoknak a társaikkal történő interakcióikat kellett dokumentálniuk. A tanulók a képeket csak a társuk beleegyezésével készíthették el, mint ahogy ők is csak informált beleegyezéssel vehettek részt a kutatásban. Az öt nap elteltével a kutatók félig strukturált interjút vettek fel a tanulókkal, akiknek a képek alapján kellett el
