Oldal 102 [102]
III. Digitális média és történetmesélés a kutatásban ] 101
3. A TÖRTÉNETMESÉLÉS MINT A KUTATÁS ESZKÖZE ÉS TÁRGYA
Maga a történetmesélési folyamat válhat a kutatás eszközévé és tárgyává is, külö¬
nösen etnográfiai és antropológiai jellegű kvalitatív kutatásokban. A kutatások egy
része a történetmesélés közösségben betöltött szerepére fókuszál, és a történetmesélő
személye, valamint a történetmesélési aktus funkciója áll a középpontjában. A ku¬
tatások másik része olyan terepkutatás, amelynek jellemzője, hogy a kutató részt
vesz a közösség életében, miközben kutatói élményeit, reflexióit naplóban rögzíti,
és a kutatási narratíva alakításában aktívan részt vesz. A kutatások harmadik cso¬
portjába tartoznak a művészetalapú részvételi akciókutatások, amelyek esetében
szintén a kutató és a kutatási alanyok közös élményeiről és narratívateremtéséről
beszélhetünk, azonban az ilyen kutatásokban valamilyen művészi artefaktumot is
teremt a csoport.
Keszeg (2011, pp. 85-86) a törtenetmondäs antropolögiai kutatasa szempontja¬
ból nyolc területet határoz meg, amelyek három fő területre szűkíthetőek. 1. Korok
és társadalom. A kutató egy korszak tipikus narratívumait, azok struktúráját, mű¬
faját, médiumait vizsgálja, különös tekintettel a narratívumok státuszára. 2. Helyek
és társadalom. Egyéni, lokális és regionális narratívumok képezik az ilyen kutatá¬
sok tárgyát, amelyekben beszélő, emlékező és interpretáló közösségek működését
vizsgálja a kutató. A közösségen belül előforduló történet legitimitása is releváns
téma, és fel lehet tárni azt is, hogy melyek egy közösség elhallgatott és elmondott
történetei. 3. A történetmondás funkciói és szereplői. Az ilyen kutatásokban a törté¬
netmesélés különböző helyzeteit, az aktus során megmutatkozó értékrendeket és
a mesélő narratív identitását lehet megvizsgálni. Keszeg utóbbira a mesemondás
szociális aktusát hozza példának, amely tipikus élethelyzetekhez kapcsolódott (csa¬
ládi együttlétek, közös munkavégzés, utazás). A mesemondás célja a szórakozás, a
közös időtöltés és az ősöktől megtanult szófordulatok, viselkedések és mesestruk¬
túrák továbbadása volt. A mesemondás a nemi szerepeket is figyelembe vette, más
volt a férfiaknak, a nőknek és a gyermekeknek szóló mese. A mesemondó jelleg¬
zetes hanghordozással és testtartással adta elő történetét, olykor dalra is fakadt.
Minden kornak megvannak a maga avatott történetmesélői, nevezzük őket tál¬
tosoknak, varázslóknak, mesemondóknak, lantosoknak vagy akár stand up komi¬
kusoknak. Az elsősorban szóban előadott mese alaposan feltárt narratív struktúrája
és alműfajai mellett a mesemondó biográfiája, előadásmódja és a mesélés szociális
körülményei is érdekesek az etnográfiai kutatások számára. A különböző korszakok
narrációinak a feltárása forráskritikával, forráselemzéssel történik a történeti kuta¬
tási paradigmába ágyazottan. A biografikus és autobiografikus narratívumokban
feltárul az adott korra és lokális közösségre jellemző értékrend, világkép és a régi¬
óra, környezetre vonatkozó információk is.
A történetmesélés funkciója is kutatás tárgya lehet. Minden közösségi történet¬
mesélés meghatározott szabályok szerint működik: a történetek családon belüli vagy
lokális kisközösségekben való terjedése természetes a csoport tagjai között. A min¬
dennapi történetmesélési helyzet kevésbé konvencionális, az elbeszélő és a befogadó