Oldal 89 [89]
OCR
88] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban alkotás során kibontakozó történet és a hozzá kapcsolódó elbeszélésfragmentumok, majd végül az elbeszélés árnyalatai és rétegei ugyanúgy jelentésteliek, mint a közben megismert társadalmi és interperszonális viszonyrendszer. A hermeneutikai kutatásban tehát a részlet és az egész is fontos, valamint a különböző olvasatok, azaz értelmezések sokféleségének igazsága is. A konstruktivista megközelítés nemcsak mint tanítási-tanulási, hanem mint kutatási paradigma is érvényesnek tekinthető a történetmesélésen alapuló vizsgálatok, különösen a DST esetén. A történetalkotási folyamat minden egyes lépése egyre közelebb viszi az alkotót története (re)konstruálásához, a csoportot a csoportnarratíva kialakulásához, végeredményben az egyéni és csoportos indentitásstruktúrák létrehozásához. Mindez a folyamatban részt vevő kutató számára számos rejtett információt, valamint újabb és újabb jelentésrétegeket tár fel, hiszen az elbeszélések változnak, ahogyan a modalitások hozzájuk kapcsolódnak: a szóban elmesélt élményekből írott szöveg lesz, amely felolvasva hangzó anyaggá válik, majd a képek hozzákapcsolásával audiovizuális artefaktumként teljesedik ki a történet. Látható, hogy a fenomenológiai, hermeneutikai és konstruktivista megközelítés nem választható szét egymástól, hiszen a konstrukcióban részt vesznek a csoporttagok és a kutató is. Mindehhez hozzákapcsolható az angolszász oktatási és kutatási kultúra feltörekvő szemlélete, a transzformatív megközelítés, amely különösen a DST kapcsán értelmezhető. A transzformatív hatás különböző szinteken figyelhető meg. Hessler és Lambert (2017) úgy véli, hogy a résztvevők a csoportban feldogozott témájukat megtanulják másképpen szemlélni és értelmezni azáltal, hogy meghallgatnak másokat, és kritikusan viszonyulnak saját élettörténeti eseményeikhez. Azonban a DST transzformatív jellege dialogikusan reflektív, együttműködést és aktív bevonódást elősegítő módszertanának köszönhetően személyiségformáló és képességfejlesztő hatást gyakorol a résztvevőkre, a facilitátorokra és a kutatókra is. A digitális történetek ugyanakkor társadalmi átalakulást is elindíthatnak, amennyiben a közösségi média segítségével nyilvánosságra kerülnek, és virálisan terjednek, valamint egyetemi szakképzések képzési programjába vagy akár döntéshozók elé kerülnek. Ebben a részben megvizsgáljuk a digitális narratívumokat és a hozzájuk kapcsolódó kutatásmódszertani alapvetéseket. Áttekintjük azokat a kutatástípusokat a bölcsészet- és társadalomtudományok területén, amelyek az elbeszélésre primer adatforrásként tekintenek. Ezt követően bemutatjuk a narratív struktúrák hatásrendszerével kapcsolatos vizsgálatokat. A digitális narratív artefaktumon túlmutató, ám elbeszéléseket létrehozó közösségi részvételi kutatási módszereket is tárgyaljuk. Végül az elágazásos felépítésű, az interaktor döntésein alapuló videójátékok képességfejlesztő hatásvizsgálatait mutatjuk be.
