Page 33 [33]
32] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
seket (hangjátékokat). A fikciós játékfilmek és dokumentarista jellegű filmek mellett
a filmszínházakban megjelent az eleinte feliratokkal ellátott, majd a hangosfilm¬
áttörést követően szinkronizált filmhíradó, amely politikai és sporteseményeket,
társadalmi rituálékhoz kapcsolódó beszámolókat, baleseteket, bűnügyeket, ter¬
mészeti katasztrófákat tematizált. A rádió- és televíziókészülékek pár évtized alatt
a háztartások és folytatólagosan sugárzott műsoraikkal a családi rítusok részévé
váltak. Európában a 20. század második felében a közszolgálati, állami kézben lévő
csatornák a hiteles hírközlésre és a magaskultúra közvetítésére (például színházi
előadások, politikai vitaműsorok) esküdtek fel, míg a finanszírozásukat reklám¬
bevételekből megoldó kereskedelmi műsorszórók populáris műfajokat (például
show-műsorokat, szappanoperákat, vetélkedőket) sugároztak. Az 1980-as évekig
a televíziózás három funkciója az ismeretterjesztés, a tájékoztatás és a szórakoz¬
tatás volt. A kettős finanszírozási felosztás az ezredfordulótól kevésbé érvényesül,
és a televíziós műfajok is egyre inkább egymásba mosódnak, valamint különböző
történetmesélési konvenciókra specializálódott tematikus csatornák jelennek meg
(Barbier g Lavenir, 2004).
A technikai médiumok és a rajtuk keresztül közvetített narratívumok hatással
vannak a társadalmi-politikai folyamatokra is: az információhoz való hozzájutás
gyorsasága többlettudáshoz, ezáltal politikai és gazdasági előnyhöz vezet, ezenkívül
a napi sajtó elbeszéléseivel manipulálni lehet a közvéleményt. Különösen a mozgó¬
kép és később a hangosfilm erőteljes hatású történetmesélő eszköz, amelyet a 20.
század történelme során nem egy totalitárius rendszer állított a szolgálataiba pro¬
pagandacéljai megvalósítására.
A valóság illúzióját erősíti, ha a képi, hangzó vagy audiovizuális narráció a műfaj
vagy a médium miatt a dokumentálás látszatát nyújtja. Az élő adás szimultán és a
kézikamera spontán hatása erősíti a befogadóban a narráció hitelességét. A televízió
élőben közvetített narrációi az élőben megtapasztalás és asszisztálás érzését keltik
a nézőben. A nézők meghatározó közös élménye volt az első holdraszállás szenzá¬
ciója 1969-ben vagy az 1986-os Challenger űrhajó tragédiája, valamint a romániai
diktátor Ceausescu élőben közvetített kivégzése 1989 karácsonyán. Az ezredfor¬
duló televíziózása lehetővé tette azt is, hogy a néző akár háborús eseményeknek is
közvetlen szemtanújává váljon (ilyen volt a CNN közvetítése az 1991-es amerikai
Öbölháborúról) (Sauerlánder, 2004). A látvánnyal erősen lehet befolyásolni a po¬
litikusokról szóló narratívumok üzenetét választási időszakban is - legyen szó bot¬
rányos, normaszegő viselkedésről (szexuális visszaélések) vagy a normának való
megfelelésről (szerető férjként, hűséges családapaként történő bemutatás). Ale¬
xander (2011) a politikai választási kampányokat történetmesélő versenynek tartja.
Példának Barack Obama 2008-as választási győzelmét hozta fel, amely Alexander
szerint visszavezethető egyrészt a közösségi médiában zajló kampányra, másrészt
annak a keretnarratívának köszönhető, amely az elnököt olyan hősnek mutatta be,
aki mélyről jött, sok próbát kiállt, majd végül győzedelmeskedett.
A 20. század végi és jelenlegi tömegkommunikáció különböző műfajú és formá¬
tumú narratívumait azonban minden esetben a kommunikátor szűrőjén és értel¬