Page 32 [32]
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 31
„A beszélt nyelv és a kéziratos írás korának (a logoszférának) jellemző intézményei
a királyság, az egyház, a hit és a szóbeli prédikáció; a nyomtatás médiaszférájának
(a graphoszférának) az állampolgárok köztársasága, a világi állam, a filozófia, a
nyomtatvány és a választott vezetők felelnek meg; [...] az audiovizuális médiaszféra
(a videoszféra) jellemzői pedig a , katodikus" demokrácia, az esemény csábítása, a po¬
litikai érzelmek győzelme a politikai értelem felett." (Barbier g Lavenir, 2004, p. 305)
A narratív tevékenység társas kapcsolatrendszerekben valósul meg, a történetek
alkotásával, közlésével, a célközönségével és továbbadásával kapcsolatos konvenci¬
ókat az adott társadalmi közeg határozza meg. A technikai médiumokon keresztüli
hozzáférés nem minden korban és nem minden társadalmi réteg számára adott,
mindenkor erősen függött az egyének társadalmi-kulturális státuszától és a médium
elérhetőségétől. A technikai sokszorosítás elterjedéséig a kisszámú kézzel írott forrás
csak a társadalom privilegizált rétegéhez tartozó nemesek írnokai vagy egyházi em¬
berek számára volt hozzáférhető, ugyanis az analfabéta sokaság még ha hozzá is fért
volna a szövegekhez, akkor sem tudta volna dekódolni az írásjeleket. A reformáció
idején kezdődött meg, majd a felvilágosodás eszméjének, a tudományos-rendszerező
gondolkodás terjedésének, valamint az ipari forradalomnak köszönhetően teljese¬
dett ki az analfabetizmus mind szélesebb körben történő felszámolásának igénye.
A 18. századtól kezdődően a népoktatás intézményes bevezetésével egyre szélesebb
rétegek számára vált lehetővé az olvasás és az írás is, és kialakult az olvasási kultúra
rétegzettsége: elvált egymástól a magas- és tömegkultúra, amelyre a legpregnánsabb
példa a szépirodalom és a ponyvairodalom kettőssége. Mindez szükségessé tette a
nyomtatott szövegek kiadásának szabályozását, és ekkor alakult ki egy új szegmens:
a könyvipar és a sajtó, benne a kiadóval, amely nemcsak a gyártással és a terjesztéssel
foglalkozott, hanem egyfajta szakmai előszűrést is végzett. A 19. században kezdő¬
dött meg a technikaimédium-alapú információátadás hálózatosodása. A tömeges
méretű könyv- és periodikaterjesztés segítésébe bekapcsolódott a könyvesboltok és
a hírlapárusok mellé a postaszolgálat. 1850 és 1950 között zajlott le a tájékoztatás
globalizálódása, amely a 20. század elejétől új médiumok belépésének is köszönhe¬
tő. A posta szolgáltatásaiban a magánlevelek, könyvek, hírlapok kiszállítása mellett
megjelentek a telekommunikációs szolgáltatások, úgymint a távirat és később a
telefonálás (Barbier g Lavenir, 2004). A személyközi távolsági üzenetátadás ideje
tehát a minimálisra redukálódott: a távirat írásos, esszenciális narratívum volt, a
telefonbeszélgetés pedig kiépített hálózaton keresztül bonyolított, szimultán idejű
szóbeli párbeszédre adott lehetőséget.
3.1. A 20. századi tömegkommunikáció narrációinak jellemzői
A századforduló új történetmesélő találmánya a mozgókép és a rádió. A rádió
folytatta a periodikák tömegkommunikációs konvencióit: a friss híreket narratív
keretben tálalta, és a lapokhoz hasonlóan folytatásos rendszerben közölt elbeszélé¬