Oldal 26 [26]
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 25
írás nem bemutatás, jellemzés, lejegyzés, hanem sokkal inkább performatív aktus a
barthes-i felfogásban, amely egyfajta , alany nélküli" megnyilatkozás, kinyilvánítás.
2.4. Műfajelmélet
Az elbeszélések tipizálásának legközkeletűbb módja a műfaji besorolás. A műfaj
maga is narratív sablon. Jerome Bruner (1996) úgy vélte, hogy a történet szerep¬
lőinek cselekedetei és az események az őket körülölelő narratív struktúra műfaja
alapján nyernek igazi értelmet.
Platón az Állam második könyvében megkülönbözteti az elbeszélés két fajtáját,
az , igazat" és a , kitaláltat; majd megállapítja, hogy mindkettő nevelő célzatú, és
a , mondákkal nevelés" már kora gyermekkorban elkezdődik. A harmadik könyv¬
ben leírja, hogy , az az elbeszélés, ha a költő elmondja a beszédeket és a beszédek
közti eseményeket. Amikor a költő másvalaki szavait adja vissza, az az utánzás
(mimészisz), amikor pedig a költő , nem rejtekezik; hanem utánzás nélkül leírja a
cselekményt, az az elbeszélés (diégészisz). Amellett, hogy az elbeszélőt mint nar¬
rátort kiemeli, az elbeszéléssel kapcsolatban az időbeliségre is felhívja a figyelmet.
Bár Platón művében műfajokat is megnevez (epikus költemény, tragédia és komé¬
dia), majd csak Arisztotelész lesz az a gondolkodó, aki a műfajoknak nagyobb fi¬
gyelmet szentel.
Arisztotelész a Poétikában leírja, hogy a költői mesterség a tragédiában és a ko¬
médiában éri el csúcsát. A mimészisz fogalmát Arisztotelész kitágítja, és minden
költői tevékenységet ért alatta. A töredékes mű első részében pontos leírást ad a tra¬
gédia és akomédia megkülönböztető jegyeiről, majd a második részben a célját is
megnevezi. A tragédia Arisztotelész szerint jó jellemek ábrázolása, míg a komédia
rossz jellemeket mutat be a nevetségesség tekintetében. Formai szempontból is be¬
mutatja a két műfajt, utal a versmértékre és az elbeszélés időbeliségére is. Ariszto¬
telész részletesen összehasonlítja az eposzt és a tragédiát terjedelem, versmérték és
tematikus jellemzők alapján.
Már e korai műben rendkívül sok rendszerszemléletű gondolatot találunk az el¬
beszéléssel kapcsolatban. Arisztotelész mesének nevezi a történések (pragmalta])
összerakását. A tragédiát úgy határozza meg, hogy hat kötelező elemből kell állnia,
melyeket tovább csoportosít az utánzásban betöltött szerepük alapján. Az utánzás
eszközei: a mese és a jellemek; az utánzás módja: a nyelvezet; az utánzás tárgya:
az érvelésmód, a látvány és az ének. Az , alkatelemek" közül Arisztotelész a mesét
(müthosz), tehát a történések összeállítását tartotta a legfontosabbnak, amely szerin¬
te nem emberek, hanem a cselekvések utánzása volt. Arisztotelész úgy vélte, hogy
a tragédia a váratlan fordulatokkal (peripeteia) és a felismerésekkel (anagnóriszisz)
gyönyörködtet. A mesével szemben Arisztotelész öt követelményt állított, melyek
a következők: 1. , legyen zárt egész" — tehát legyen rendezett, legyen eleje, közepe
és vége; 2. , legyen bizonyos nagysága" -— megjegyezhető hosszúságú, ne túl rövid
és ne túl hosszú; 3. , a mese egysége legyen elsődleges" — a cselekvés, és ne az em¬