OCR Output

származó borokat („Man muß wißn wivil der heirigen und wievil ferdigen”).”” A for¬
räsokböl az is egyértelmű, hogy Hans Eiseler nagy tételben, több ezer forint ertekben
kereskedett borral. A század végéről ismert több adat, miszerint egy Adam Eiseler
nevű személy is kereskedett borral. Ez az Adam Hans Eiseler fia volt, aki ezek szerint
folytatta apja gazdasági tevékenységét. Adam 1591-ben 42 akó borra kapott vám¬
mentességet. Sajnos sem a bor származási helye, sem a szállítás iránya nem ismert."
A vámmentesség hátterében megint hitelezést sejthetünk.

Amint azt korábban említettem, az áruhitel intézménye, illetve a kamarának nyúj¬
tott hitelek mindennapos részét képezték az üzletnek. Erre további példaként hozható,
hogy a még 1543-ban meghalt I. Sebastian Eiseler után számos kintlévőség maradt,
amelyeket a fiai még az ötvenes évek elején is próbáltak behajtani. Már az uralkodónál
is közbenjártak a tartozások kiegyenlítése végett. Egy 1554-es iratban maga Ferdi¬
nánd ismerte el, hogy a néhai Sebastian korábban 1 000 akó bort bocsátott az udvar
rendelkezésére, aminek árából 1554-ben még mindig 600 forinttal tartozott a kamara.
A törlesztést — jellemző módon -— úgy intézték, hogy az Eiselereknek vámmentességet
biztosítottak az összeg erejéig a terfisi (ma Tarvisio, Olaszország) vámon."

Végül röviden kitérhetünk még arra, hogy az Eiselerek elsődleges rokoni kontak¬
tzónájába tartozó bécsiek is foglalkoztak borral. II. Sebastian Eiseler egyik lányát
a városi tanácsos Georg Kazbeckhez (/Katzbeck) adta feleségül. Kazbeck a nyolcva¬
nas évek elején már biztosan foglalkozott borkereskedelemmel.? Kazbeck sógorával,
III. Sebastian Eiselerrel társult, és 1589—1591 között közösen működtettek egy ke¬
reskedőtársaságot. Üzleteik lebonyolítása során legalább nyolc embert alkalmaztak.
A cég forgalma igen változatos, ugyanakkor speciális árustruktúrát mutat: többek
között gyümölcsök, citrom, mazsola, muskotályos bor, borpárlat ( gesottnen Wein), va¬
lamint még osztriga is szerepelt a forgalmazott áruk között. Együttműködésük keleti
irányban is jelentős üzleteket eredményezett. Egy — nagy valószínűséggel — 1591-es
supplicatióban Kazbeck képviselte mindkettőjük érdekeit. Az iratból arra lehet kö¬
vetkeztetni, hogy Eiseler éppen lengyel vagy magyar területen volt.? Kazbeck il¬
letékemelés miatt írt panaszt, és tulajdonképpen Eiselernek a Magyar Királyság és
a Krakkó közötti útvonalon tapasztalt negatív benyomásait (,wie dan maistes Taills
Handelßleut alberait auf Polln und Crakhau zu raisen"), illetve a bécsieket ért hátrá¬
nyokat igyekezett a kamara felé tolmácsolni. A szövegből kiderül, hogy Krakkóban is
voltak érdekeltségeik, mégpedig Kassáról szállított viasszal kereskedtek.

29 OStA FHKA HF O Prot. E 381 f. 138r. 1583. március 2.

30 ÖStA FHKA HFÖ Prot. R 451 f. 9v. 1591. december 1.

31 OStA FHKA NO GaB Bd. 72. f. 185r. 1554. július 7.

32 ÖStA FHKAHF Ö Prot. E 381 f. 51r. 1583. január 24. Érdekességképpen megjegyezhető, hogy ugyan¬
ebben az évben 1 000 ágyúgolyót szállított Kanizsa helyőrségének. OStA FHKA HF O Prot. E 381 f.
80r. 1583. február 9.

33. OStA FHKA Niederésterreichische Herrschaftsakten (NOHA), Wien, Stadt, W 61/c/48/c (1585-1604)
Nr. 837. f. 1168r. Kiterjedt tevékenységi körükre jellemző adat, hogy ugyanebben az évben Georg Kaz¬
beck selyemmel és különféle velencei árukkal kereskedett önállóan, Sebastian Eiseler pedig egy nürnber¬
gi partnerétől vett át posztót és egyéb speciális árukat. Kazbeckhez: ÖStA FHKA NÖHA, W 61/c/48/c
Nr. 837. f. 1205v, Eiselerhez: 1207v-1208r.

76