OCR
székhelyén jelentős létszámú katonaság állomásozott." Bár kisebb jelentőségű, de további keresletnövelő hatásként értelmezhető még a Habsburg-hatalom által a térségben kiépített adminisztráció és az azt kiszolgáló bürokrata réteg. Az értékesítés következő szintje a hegyaljai borok esetében is a királyság határain túlnyúló export volt. Ennek elsődleges céltérsége Krakkó volt. A dél-lengyelországi kivitel éppen a XVI. század derekán jelentős változáson ment keresztül. A korábbi időszakokban még elsősorban a szerémi borokat szállították a lengyel koronázóvárosba. A XVI. század második felétől, illetve kisebb részben már a század elejétől is — a Szerémség pusztulása folytán — elsősorban már hegyaljai és kisebb részben soproni bort vittek ki a Visztula menti városba. A XV-XVI. század fordulójától a Lengyel Királyság gazdasági rendszerében egyre jelentősebb fellendülésnek lehetünk tanúi. Ez két jelenséget vont maga után. Egyrészt a kereskedelmi forgalom fokozott növekedése egyre jelentősebb specializálódást eredményezett." Ennek részeként a dél-lengyelországi térségben — érzékelve a borkereslet növekedéséből, valamint a magyar bor exportjából együttesen adódó lehetőségeket — egyre több kereskedő szakosodott a bor értékesítésére. A kereskedelmi forgalom a XVI. század második felében a század első feléhez viszonyítva is még fokozottabb mértékben növekedett." A másik fontos jelenség, hogy — érzékelve a térségben rejlő lehetőségeket — egyre több olyan üzleti szereplő jelent meg, akiknek eredetileg nem Dél-Lengyelországban vagy Felső-Magyarországon volt a fő tevékenységi területük. Ezek közé tartoztak a bécsi kereskedő-vállalkozók is (a bornak a bécsiek üzleti stratégiájában elfoglalt helyéről lásd a következő fejezetet). Az útvonalakban is történt változás. Míg az előző század második felében a szerémségi borokat általában a felső-magyarországi városokon keresztül szállították, addig a hegyaljai borok kivitele elsősorban már inkább a Zemplén megyei útvonalakra koncentrálódott. Ennek a tendenciaváltásnak az állt a hátterében, hogy ily módon éppen a felső-magyarországi szabad királyi városok korlátozásait próbálták kivédeni a borkereskedők. Ennek megfelelően elsősorban a varannói és a sztropkói harmincadon keresztül vitték ki az árut. A zempléni utakat még azért is részesíthették előnyben, mert Zemplén megye déli régióiból kiindulva vízi utakat lehetett északi irányban használni. A szállítási és technikai nehézségek (lásd hordók minősége) pedig a vízi utakon kevésbé érvényesültek, azaz kevesebb bor folyt el. Végül, de nem utolsósorban ezeknek a vízi utaknak a végén" viszonylag alacsony hágókon lehetett átkelni a Kárpátokon. Lengyel oldalról ezekhez az ütőerekhez szintén jól kifejlett úthálózat csatlakozott." A magyar bor árupályája szempontjából megjegyzendő, hogy Krakkó a borkereskedelemben korántsem volt kizárólagos helyzetben, tranzit-funkciójában több kisebb, dél-lengyelországi várossal (többek között Szandeccel, vagy Krosnóval) osztozott, ahol az ország középső/északi területeiről érkező kereskedők ugyancsak PALrry G. 1997, 258. MazowısT-SımscH 1986, 1089. MazowısT-SımscH 1986, 1091. VINKLER 2013, 130-131. VON OV 70