Seite 62 [62]
Most, hogy megtudták költőnktől, ki ez a Rueber (akit ráadásul kever Eiseler a test¬
vérével), segíthetnének is Eiselernek megénekelni a tetteit.
És itt kezdődik el a történet, a 40. sorban. Itt olvasható az egyetlen konkrét adat is,
hogy mikor esett meg az ütközet (igaz, két nap csúszással, de ennyi belefér). A török
katonák nagyon általános leírása következik, akármilyen nemzet katonái is lehetné¬
nek. Bevett, közhelyes költői képeket használ. Az ismeretlen török vezér harcra és
gyilkolásra, rablásra buzdítja orációjában a katonáit (54—68. sor), akik aztán portyára
indulnak. Miután a török kisiet a színről, Eiseler beszúrja elmélkedését Dániel álmá¬
ról, és a wittenbergi történelemszemlélet rövid összefoglalását adja (87-111. sor), ami¬
nek aztán egyenes következménye lesz az is, hogy egy későbbi részben a magyarok/
keresztények sanyargattatásának okára is választ talál. De addig is előbb még a török
mindennapi kegyetlenkedéseinek a leírását folytatja ott, ahol a 86. sorban abbahagy¬
ta. Dániel álmának a leírása és magyarázata olyan, mintha egy kötelezően beszúrt
verses, filozofálgató betét lenne, ami feltűnően kilóg az egymással tartalmilag is ösz¬
szetartozó, törökökről szóló két (vagyis inkább egy) rész közül. Aztán a pusztítás és
kegyetlenkedés általános képeire mintha hirtelen ráomolna, egy anya és gyermekei
menekülését követhetjük az erdő kacskaringós sűrűjében, hogy az anya imáját még
meghallgatva szem elől veszítsük őket. Ki tudja, mi történt velük?
Ezek után ad választ arra, amit Dániel álmából már mindenki sejthetett, hogy a ti¬
rannus török rablásának és pusztításának az oka nem más, mint lelkünk bűnös szerte¬
lensége, vagyis istentelenségünk (165—215. sor). Ez az a pont, ahol a tradícióknak meg¬
felelően Eiseler megpróbál valami mélyebb allegorizálásba kezdeni, de nem sikerül neki.
Az allegorikus alakok felvonultatásának kötelező és semmitmondó jellege miatt
itt megint az az olvasó érzése, hogy költőnk félbehagyta, megunta, vagy legalábbis
összecsapta ezt a részt. Töröktől való veretésünk oka az Álnokság, Gög, Bujasäg, EL
vezet és Pénzhajhäszäs (180-186. sor). Semmiféle ikonográfiai részlettel nem terhel
minket, pedig ráférne erre a pár sorra. Aztán megint egy tartalmilag idekapcsolódó,
de mégis betétszerű részt olvashatunk a részegségből következő modortalanságról
és kocsmai verekedésekről, valamint az őszintétlen, képmutató barátságról. Ez még
mindig a mindennapi bűnök felsorolása, de az allegorizálásnak már nyoma sincs. In¬
kább tűnik — még általánosságában is — saját kocsmai élményének (187—205. sor).
Végre megérkezünk főszereplőnk, Rueber alakjához. Igaz, nem Tokajba, hanem
Kassára. Itt a kapitány buzdító beszédet mond katonáinak (225-243. sor), majd meg¬
hallgathatunk egy imát is tőle (245—259. sor). Ezután a sereggel kivonul a kapun,
miközben a humanista toposznak megfelelően asszonyok, leányok, valamint az ott¬
hon maradt férfiak zokogva és fohászkodva búcsúztatják a harcosokat. Az elvonuló
keresztény sereg szemléje is nagyon elnagyolt és fáradt közhelyektől terhes. Végül
maga a csata, amiről a mű szólna, nagyjából a 286. sorban kezdődik, és kb. a 320.
sornál már örvendeznek is a győzelemnek. Ezek után Ruebert dicséri megszólítva
magát a hőst és további dicső tetteket kíván neki.
61