OCR Output

A flegmatikusokat a vérükben túlsúlyban lévő savó és a szilárd részek lazasága miatt a vér
bágyadt körforgása, az erek lassú összehúzódása jellemzi, sápadt az arcuk, túlságosan
ragaszkodnak a lustasághoz és a semmittevéshez. A melankolikusokat, a legszerencsét¬
lenebbeket valamennyi halandó között a túlságosan sűrű és ragadós nedveik, a száraz
és merev rostjaik miatt az egyenletesen lassú vérkeringésük, az erős, de lassú pulzusuk,
a mogorva" tekintetük, a tevékenységeik lassúsága és más ezekhez hasonló ismerte¬
tőjegyek különböztetik meg a többiektől. Ebből már világos, hogy miért jelent az ebbe
a két csoportba tartozó embereknek rendkívüli vigaszt a nemes bor fogyasztása: rendel¬
kezik azzal a képességgel, hogy a nedvek lassú keringését gyorsabbra, a szilárd részek
lassú összehúzódását elevenebbre, a sápadtságot pirulásra, a test és a lélek renyheségét
készségességre és élénkségre, a szomorúságot jókedvre változtassa. Az elmondottakból
világos, hogy a szangvinikusok és a kolerikusok az édes és spiritust tartalmazó borok
bőségesebb fogyasztásával a saját betegségeikre, vérpangásra, gyulladásra, orrvérzésre,
kötőhártya-gyulladásra, fejfájásra, gutaütésre, forró, heves lázra, mellhártyagyulladásra,
fulladäsra, epegörcsre välnak hajlamossä; a flegmatikusokat és a melankolikusokat pedig
a megfelelő fogyasztásukkal kiválóan megvédik a hasmenéstől, a reumás betegségektől,
az elerőtlenedéstől, a vízkórságtól, a lebénulástól, a lépkórságtól, a zsigerek elzáródásai¬
tól, abúskomorságtól és más, a vérmérsékletüknek megfelelő betegségektől.

XVI. § A spiritust tartalmazó borok télen és ősszel, a gyenge és
tiszta vízzel kevertek nyáron és tavasszal járulnak hozzá leginkább
az egészség megőrzéséhez és megtartásához.

Amikor már hidegebb a levegő, amely időszak ősszel kezdődik és egész télen át ki¬
tart, a test felülete összehúzódik, a kilégzésre szolgáló erek eltömődnek, a verejték
nedvei a kiválasztás jótékony hatása helyett összesűrűsödnek, majd felhalmozódva
és visszatartva a test nemesebb részeibe különülnek el, gyakran érdes légcsövet és
hörgőket és bennük pangást, hurutot, rekedtséget, köhögést és más téli betegségeket
eredményeznek. Ősszel is harmadnapos, negyednapos, bűzös lázzá fajulnak, főként
mivel ebben az időszakban ehhez a kiizzadható, de visszatartott részekhez kipárolgás
és a testet fertőző ártalmas kilégzés társul. Mivel pedig a spiritust tartalmazó borok
a nedveket a test középső részéből nagyon gyorsan a külső részeibe hajtják és hígítják
azokat, valamint alkalmassá teszik arra, hogy ki lehessen verejtékezni azokat; mivel az
elzárt csatornákat megnyitják, s minden felesleges dolgot a különféle orrváladékokon
és főként a bőrcsatornácskákon keresztül eltávolítanak; a jó egészségi állapot fenntar¬
tása megkívánja, hogy használjuk azokat és igen hathatós oltalmukkal védjük a tes¬
tünket a télen és ősszel egészségünkre leselkedő oly sok ellenséges támadóval szemben.

121 E kifejezést vélhetően közönyös jelentésben kell használni, mert erre a személyiségtípusra nem
a mogorvaság, hanem a közönyösség a jellemző.

102