Oldal 386 [386]
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN)
e Bibó Istváné (c 5.4.1), aki fontos kései tanulmányában megfogalmazza: , Az
urak szabadsága egy fajtája a szabadságnak, a középkor csak ilyen hierarchizált
és tagolt szabadságokat ismert, de szerencsés esetben az urak szabadsága elve¬
zethetett a mindenki szabadságához." (Bibó 1986a:100—101);?" vagy
s Hajnal Istváné, aki szerint a Nyugat kora középkortól kibontakozó fejlő¬
désének lényege racionalizmus és tradicionalizmus egyfajta egyensúlya.
Hajnal szerint ugyanis roppant fontos, hogy Nyugaton a szokásszerűség, a
hagyományos kötelékek ereje , elég erősek arra, hogy a jogfejlődést állandó
szabályozó munkára késztessék, a polgárnak, a szabad embernek fogalmába
felvévén olyan jogokat is, amiket az antik nem ismert, s amik az egyénnek
helyzetét biztosítják az erősebbeknek hatalma ellen... [Nyugaton] ez a kon¬
zervatív vonás nem engedte időelőtt felbontani a természetes társadalom¬
kötelékeket, a polgárjogot az emberszám üres jogává tenni, ami mindig az
erősebb hatalmát jelenti." (Hajnal 1988:61—62)?""
39
06
39
6
400
A késő 19. században a gondolkodó emberek egyik alapvető élménye az volt, hogy az
emberi individuum korántsem olyan szabad, mint azt korábban gondolták. Felismerni
vélték azt a tényt, hogy az emberi fejlődés a történelem vastörvényeinek van alávetve.
A legutóbbi két-három évtizedben a kelet-európai népek ezzel valami homlokegye¬
nest ellenkezőt tapasztalhattak: a történelem védelmező és felszabadító erejét... A
történelem a maga tehetetlenségi nyomatékával és feltartóztathatatlan folyamataival
megvédte őket, legalábbis részben, egy voluntarista hatalmi elit önkényétől, önkényes
beavatkozásaitól. Korlátozta a hatalmon levők mozgásterét, és meghiúsította utópisz¬
tikus programjaikat; megnyitotta az utat a társadalom előtt arra, hogy kibontakozzék
Igaz, ugyanebben a tanulmányában pontosan és illúziók nélkül megállapítja, hogy ez a , szerencsés
eset" Európában gyakorlatilag csak Angliában és Hollandiában állt fenn.
Lásd még Hajnal 1942, 1982; érdemes Hajnal Istvánt Mannheim egyik fontos művének (1994/1927)
nézőpontjából újraolvasni.
Nem sértőnek, mint inkább dicsérőnek szánom a minősítést. Katonaságtól frissen leszerelve,
de még az egyetem előtt Hankissé volt az első szociológiai könyv (1985), amelyet olvastam.
Olyan hatást gyakorolt rám, amilyet egy professzionálisabb megközelítés nem lett volna képes
— ezért lehetett Hankiss korabeli írásain (főleg: 2012/1978, 2012/1982, 1989, de nagyon szeretem
ezt a korai és rövid vitaindítóját is: 1974) keresztül a szocializmus korabeli szociológia egyik
leghatékonyabb népszerűsítője.