Page 370 [370]
OCR
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN) minden a helyére kerüljön. Régen, mikor három-négy napig elmaradtunk egy vonattal, még azt sem tudtam neki megmondani, mikor vetődök haza: — Honnan tudom, hogy mikor jössz? — kérdezte. — Majd kopogok. Én kilépek a kapun, ő visszafekszik egy-két órára, aztán a gyerekeket indítja. A haz, a kert, a gyereknevelés minden rámarad, éjszaka fél egyedül az üres szobában, mégis mosolyogva kell hogy várjon engem. Sajnos, sok ember nem becsüli meg a feleségét. Régen is előfordult, hogy egy mozdonyvezetőnek a felesége meg a szeretője ugyanakkor vitte ki az ebédet a pályaudvarra, ott a mozdony előtt verekedtek össze, de legalább a házasság kitartott [kiemelések tőlem — D. Cs.]. Most, mióta sok kalauznő és vonatvezetőnő dolgozik, már a válások is megszaporodtak. Az utazó személyzet este megérkezik, mondjuk Oroszlányba, csak reggel indulnak vissza, van idejük összeszűrni a levet. Egy ötvenkét éves mozdonyvezető, akinek húsz évnél idősebb gyerekei vannak, teherbe ejtett egy kalauzlányt, elvállalta az apaságot, otthagyta a feleségét, és elvette a kalauzlányt. De kár is erről beszélni." (Moldova 1984/1977:112) (Később, mikor négyszemközt maradtunk Tusornéval, őt is megkérdeztem a férjéről: — Huszonkilenc éve vagyunk házasok, de még sohasem veszekedtünk. Ha valami vita támad, nem hallgat végig: Ezt ne is mondd tovább, mert összevesznénk - és kimegy a kertbe.) (Moldova 1984/1977:112) — Szakmabeli volt a feleséged? — Igen, régi ,,bolsi” csalad. — És a te családod? — Az nem.” (Moldova 1988:443) * 369 "
