6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN)
eddigiekből is az világlik ki, hogy minden válságnak és bajnak a mélyén az emberek
alávetettsége, a társadalom hatalmi berendezkedése van. Ennek az alávetettségnek
és ennek a hatalmi berendezkedésnek a végsőkig való kiépítése nem hozhatja meg a
felszabadulást. Nem is azért hagyják el a parasztok a régi rendet és életet, hogy egy
még sokkal ridegebb fegyelem, szigorúbb közösség és keményebb munka kényszere
alá vessék magukat. A parasztság polgárosodni akar, nem proletarizalödni [> 5.3.3
és 6.5 — D. Cs.]. ...Az adott helyzet[ben azonban]... A polgárosodásról már lekésett
[kiemelés tőlem — D. Cs.]." (Kemény 1992b/194.6:17)
Ifjú kora ellenére Kemény sokkal kevésbé volt naiv, mint ugyanebben a korban
Bibó István (c 5.4.1), a nála alig három évvel idősebb kommunista funkcioná¬
riusról, Hegedüs Andrásról nem is beszélve. Sőt: Kemény István a megalkuvások,
behódolások, vagy kicsit emberibben,?? megtérések és racionalizálások korában
is kivételesen bátor ember maradt. Egy szókimondó előadása miatt már huszon¬
hat évesen kirúgatta magát az akkori munkahelyéről (Misetics 2017:101-102,
Szabari 2008:10), a forradalomban való részvétele miatt börtönre ítélték, ahol
feldühítette a vizsgálótiszteket. (Szabari 2008:11). Szabadulása után egy ideig
fordításokból élt, könyvtárosként dolgozott, de közben igyekezett minél több
szociológiai kutatásban részt venni.
Nem lehetett tehát semmilyen illúziója, milyen kockázatos az MTA ünnepi
ülésszakán (Kemény 1992c/1970) a szegénységet nyers őszinteséggel szegénység¬
nek nevezni, jelen időben, nem az előző rendszer , átkos örökségének" tulajdo¬
nítani, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy az így újratermelődő szegénység
20-30 év múlva nagy társadalmi problémát jelent majd (több mint ötven év
távlatából: így is lett). Az MSZMP KB osztályvezetője , utasította Kulcsár Kálmánt
lekkor a Szociológiai Intézet igazgatója, később, többek között az Erdei Ferenc
Társaság elnöke és igazságügy-miniszter — D. Cs.], hogy dobjon ki a Szociológiai
Intézetből. Mivel Kulcsárt éppen a rendcsinálás végett tették oda, az utasítást
végre is hajtotta". (Kemény 1992c/1970:79)
s A kirúgás után ugyanakkor Keményt néhány évig havonta meghosszabbított
szerződésekkel dolgoztatták az Intézetben, hogy befejezhesse a kutatásait;
„Ha partizän lenne, s az SS vallatnä Önt, hol vannak a tärsai, a kinzäsok hatäsära elärulnä-e
őket?" — Léderer Pal (1993:36, üjraközölve: 2002:62, utöbbi kötet recenziöja: Dupcsik 2003)
szellemes peldäja nem „csak” az operacionalizäläs kinjaira hivja fel a figyelmet (tehät arra, hogy
nem lenne sok értelme ilyen kérdést feltenni egy kérdőívben). A jelen pillanatban élő nemzedékek
(egyelőre?) szerencsésnek mondhatják magukat, amiért nem igazán tudják, megtörnének-e olyan
nyomás alatt, amelyben millióknak volt része a 20. században. Igaz, rosszat sejtet, hogy rengeteg
embert még csak vallatni sem kellett, hogy „elärulja partizän-tärsait”.