OCR
DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G középosztály" vagy a , nemzeti kispolgárság." Ezek a csoportok igazából a 19. század utolsó harmadában kezdtek megjelenni és gyorsan növekedni — akárcsak a szigorúan vett kapitalista polgárság is. Az állam kiemelt szerepe? A valóban rendi korszakban az állam nagyságrendekkel kisebb területre terjeszkedett ki, mint a későbbiekben, például 1848 előtt (II. József elvetélt kísérletét nem számolva) nem volt az országosnál alacsonyabb szintű apparátusa, az adók behajtásában, az újoncozásban, de még a rendeletek kihirdetésében és betartatásában is a nemesi vármegye intézményrendszerére szorult. 1847-ben -— a mainál háromszor nagyobb országban - a Helytartótanácsnak kétszázötven hivatalnoka volt (Katus 1987:508-—509); akkortájt, amikor a fiatal Erdei szegedi egyetemista lett (tehát az 1920-as évek végén) mintegy 150 000 állami alkalmazott volt, ami 1943-ra elérte a 413 000 főt (igaz, ,csak” mintegy 130-140 ezer volt köztisztviselő, Gyáni 1998:228). Nem véletlen, hogy a 2. Az állam című fejezet első mondata az 1867-es kiegyezéssel kezdődik (Erdei 1980c/1943— 1944:304), majd nagyobb részt a Horthy-korszak fejleményeivel foglalkozik. Sarkítva, de Erdei írásának leíró részeivel összhangban megállapíthatjuk: az állam növekedése, a rendiség felszámolása (1848) utáni korszak egészében, de különösen a két világháború között nagyságrendekkel dinamikusabb volt, mint a kapitalizmus fejlődése.??? 3) , Szóval itt is kifejlődött a kapitalizmus saját polgársága és munkássága, itt azonban ez merőben új alakulás volt, amelynek nem voltak történelmi előzményei vagy legalábbis csak nagyon csökevényes előzményei voltak. De nemcsak új, történelmietlen?" alakulás volt itt a kapitalizmusnak megfelelő igazi polgári társadalom, hanem egyúttal elszigetelt külön darab is a »bennszülött« törteneti rendi társadalomszerkezet mellett. A [nyilván: korábbi — D. Cs.] rendi társadalom kötetlenebb elemeiből és igen nagy részben idegenekből állott össze ez a polgári társadalom, és mint külön, modern társadalomszerkezet szerveződött meg a tovább élő történeti társadalomszerkezet mellett. Tehát egyszerre gyarmatias képződmény lett, és »idegen testx a társadalom általános szerkezetében." (Erdei 1980c/1943—1944:293) 25: o , Általában a múlt [19.] század közepén indult meg e kelet-európai társadalmak kapitalizálódása, s polgarosodasuk még most is tobbé-kevésbé befejezetlen.” (Erdei 1980c/1943-1944:294) A 19. század közepén, a Bach-korszakkal lódult meg igazán az állam fejlődése — ahogy a kapitalizmus hazai fellendülése is. Vajon mit jelent Erdei számára az , új, történelmietlen?" Korábban idéztük, hogy a , rendi" parasztság alapvető sajátosságai a 18-19. század fordulója körül (máskor: a 19. században) alakultak ki. Vessük össze ezt ezzel a részlettel: , A két háború közti korszakban tehát mindenestül történelmi vezető osztály a születési arisztokrácia, pedig nem is olyan ősi. A főrangú címek közül csak egyetlen családé való a Habsburg-korszak előtti időkből, a többi mind későbbi keletű" — írja Erdei (1980c/1943—194.4:314) több mint négyszáz évvel a Habsburg-korszak kezdete után. 25 = + 268 *