Oldal 223 [223]
OCR
DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G Igaz, a köszönéssel nem csak nekik volt problémájuk: Furcsa világ volt ez. Mintha a falvakban három egymástól vadidegen néptörzs élt volna, amelyek egymás nyelvét sem ismerték. A birtokos parasztok akadozva, nyakatekert, lehetetlen mondatokban fejezték ki mondanivalójukat a jegyzők, papok, tanítók előtt, ha már okvetlenül szólniuk kellett. A zsellérek ugyanígy akadozva, de már más formára tekert szavakkal szóltak a parasztokhoz, szintén csak a végső szükségben. Az értelmiséggel ők is megint külön nyelvet használtak. S azok is más és más módon szóltak a zsellérekhez. Mindent meg kellett tanulni. Nem volt könnyű dolog. Oly nehezen volt ejthető, hogy a különböző rétegek tagjai, ha az utcán találkoztak, s üdvözölniük kellett egymást, csak a kalapjukat emelték meg, a szó, az egyszerű jó napot" is a torkukban akadt. (Illyés 1993/1937:197—198) E kötet szerzője számára, egy lakótelepekből és falusias negyedekből álló megyeszékhely szülötteként kamasz- és fiatalfelnőtt korában kihívást jelentett a budapesti utcaszerkezet, tömeg és forgalom megszokása. El tudja hát képzelni, hogy egy falusinak milyen kulturális sokkot jelenthetett a nagyváros. Illyés azonban azt mutatja meg minden írói tehetségével, hogy az uradalmi cselédeknek már a falu is hasonló kulturális sokkot jelenthetett: Emlékszem a döbbenetszerű, szívdobogtató álmélkodásra, amely elúrhodott rajtam, és hetekig hatalmában tartott, amikor nyolc-kilenc éves koromban legelőször faluba kerültem. Szűnni nem akaró csodálatba és rémületbe ejtett, hogy utcák vannak, szabályosan egymás mellé épített házak, és közöttük utcák meg piacok, amelyek rendeltetését nem bírtam felfogni, s amelyekre még napok múlva is csak fenyegetéssel és kézen fogva tudtak kikényszeríteni, úgy elképesztett az az őrült forgalom, amelyet azon a szűk területen a kocsik, emberek, tehenek és gyerekek műveltek. Eladdig nem láttam két házat, amelyet valami célzattal egy vonalba raktak, s most nem tudtam betelni ezzel a rengeteg házzal, ezzel az ijesztő renddel és összezsúfoltsággal. [...1 S mivel az a falu épp német falu volt, a Tolna megyei Varsád (ahová szüleim németszó-tanulásra adtak cserére), sokáig abban a hitben éltem, hogy mindez német találmány [kiemelés tőlem — D. Cs.], ők hozták be hozzánk, amiben, mint tudjuk, nagyjából igazam is volt. (Illyés 1993/1937:6—7) Német találmány" — az író itt nyilván arra gondol, hogy az európai integráció folyamatában érkező nyugati társadalmi és kulturális mintákat főleg német migránsok hozták Magyarországra, már Szent István kora óta. Ebből is egyértelműen látszik, hogy a Puszták népe még napjainkban is felforgató irodalomnak számít. e 222 "
