OCR Output

4. KÍSÉRTÉSEK KORA. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A HORTHY-KORSZAK ELSŐ SZAKASZÁBAN

Mivel a Medve utcában szokatlanul sok az orvosi, antropometriai mérés
eredménye, illetve az azokhoz kapcsolódó fejtegetés is, ezért könnyen úgy értel¬
mezhetnénk, hogy itt biológiai magyarázattal"? találkozunk. A szociológiát
szisztematikusan nem tanulmányozó, ugyanakkor gyakorló orvosként is műkö¬
dő Németh azonban , ösztönösen" a társadalomtudományos megközelítést pre¬
ferálja (e sorok szerzője pedig kifejezetten sajnálja, hogy hatalmas munkabírá¬
sának nem fordította valamivel nagyobb részét szociográfiák készítésére).
Példának okáért, összehasonlítja egy rózsadombi (Áldás utcai) elemibe és a Medve
utcai polgáriba járó fiúkat, és úgy találja, hogy jelentékeny különbségek mutat¬
koznak a magasságban, a testsúlyban vagy az intelligenciában. (Németh
1988/1937:48) De világosan látja, hogy a tanulók társadalmi hátterében még
nagyobb különbségek mutathatók ki, és nem is kétséges számára, hogy milyen
irányú összefüggések lehetnek:

Nem követelek ezeknek a kis körben nyert adatoknak egyetemes érvényt; de biztos,
hogy polgári iskolába egészében gyengébben fejlett s elmében is faragatlanabb anyag
kerül, mint a gimnáziumba.

Hogy ez a különbség világrahozott-e, mint egyes fajkutatók hiszik, vagy a társada¬
lomban szerzett, mint én hiszem [kiemelések tőlem — D. Cs.]..." (Németh 1988/1937:50)

Korántsem mellesleg: a premodern és koramodern társadalmakban erős össze¬
függés van az anyagi/társadalmi helyzet és a testalkat között, mígnem a 20.
században meggyengült, számos országban eltűnt ez a tendencia (miközben a
világ gyakorlatilag valamennyi országában, tíz-egynéhány centiméterrel nőtt az
átlagos testmagasság). Németh adatai mintha azt mutatnák, hogy a két világhá¬
ború közötti Magyarország, pontosabban Budapest, még pontosabban az általa
vizsgált iskolák (az említetteken kívül gimnáziumok is) gyermekei köztes hely¬
zetben vannak: a szegényebb gyerekek ugyanis a kamaszkor kezdetén elmarad¬
nak a testi fejlődésben a jómódúakhoz képest, de négy év , különút" után utolérik
őket..

Németh nemcsak tanárként, de iskolaorvosként is dolgozott a szóban forgó
oktatási intézményben. Mivel A minőség forradalmában megfogalmazta a nor¬
mát, hogy legyen a munka kenyérkeresetből szenvedély, itt , szaván fogta saját
magát." (Németh 1988/1937:5-—6) A szerző reflektál előnyös megismerési

162 Biológiai magyarázatnak nevezünk minden olyan megközelítést, amely biológiai (etológiai,
szociológiai, , genetikai" stb.) tényezőkkel próbál értelmezni társadalmi jelenségeket,
egyenlőtlenségeket, csoportképződést, cselekvéseket stb. Jó magyar nyelvű összefoglaló: Lakatos
2008.