OCR Output

DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G

4) Trianon után, Weis szemléletében ismét megjelenik a helyes egyensúly
keresése." Nem „csak” a fennällö rezsim politikai/normativ apologetikäja prob¬
lematikus, de a Horthy-kor kapcsán , erőtlen magyar államról" beszélni szakma¬
ilag elfogadhatatlan. Ez az állam kizárólag külpolitikai, katonai értelemben volt
„erötlen”.

5) Majd a szerzö sötet celzäsokat ereszt meg bizonyos iränyzatokkal szemben,
amelyekben mintha „ez a helyes egyensúly... ismét megbomlott volna". Nem
nevezi meg a népi írókat, úgy látszik, hogy ennek az irányzatnak , idegen erede¬
tü”, „a magyar sorskérdéseket hideg közönnyel szemlélő" csoportként való
aposztrofálását még 1942-ben is soknak tartotta volna — de egyértelmű, hogy
rájuk utalt.

6) Weis, saját bevallása szerint, , elfogultság nélkül törekszik" a magyar tár¬
sadalom elemzésére — de már a következő mondatban (ismételten) leszögezi:
,nem célunk a bírálat". Jómagam pedig ismét leszögezem: a szerzö politikai/
morális elköteleződését önmagában is problematikusnak érzem," de elsősorban
tünetként tartom tanulságosnak. A szerző szerint ugyanis a helyes utakon járó
társadalomkutatás el kell hogy jusson a , felismeréshez": , társadalmunk átalakí¬
tása nélkül állami létünk nem erősödik meg"."§

hívei aláásták állami épületünket a nélkül, hogy külföldről hozott elméleteik gyakorlati
megvalósításával társadalmi visszásságainkat elenyésztették vagy kisebbítették volna." (Weis
1942:5)

Az előző lábjegyzet idézetének közvetlen folytatásaként: , A vesztett világháború és a két
forradalom szörnyű megpróbáltatásai után egyformán fontos lett a csonka és erőtlen magyar

133

állam létének biztosítása és azoknak a társadalmi erőknek a fejlesztése, amelyek ennek a gyönge
államnak kereteit kitölthették és lehetőségeket adtak a reánk erőszakolt békeszerződések
megváltoztatására. Újabb és most már helyesebb érdeklődés indult meg a társadalmi kérdések
iránt és nem egy bátor kezdeményezés járt eredménnyel." (Weis 1942:5)

Ismét az előző lábjegyzet közvetlen folytatásaként: , A legutóbbi években mintha ez a helyes
egyensúly: állami létünk és társadalmi mivoltunk vizsgálatának párhuzamossága ismét

134

megbomlott volna. A napi politika és a napisajtó felfedezte a magyar élet sötét sarkait és olyan
mozzanatokat tárt elővigyázatlanul, megfelelő komolyság nélkül az olvasótömegek elé, amelyeket
a szakemberek már régóta ismertek, orvoslási módjukat megállapították és a javítás útját
megjelölték. Amíg ez a nagy érdeklődés csak arra szolgált, hogy a nemzet lelkiismeretét felkeltse
és a közvélemény nyomását dobja a serpenyőbe a társadalmi reformmozgalmak mellett, addig
helyes és hasznos volt. Mihelyt azonban túllépte ezt a határt, kérdésessé vált eredményessége
és felmerülhetett az a gyanú, hogy a javítás vágyából ered-e vagy mellékcélok megvalósításáról
van-e szó." (Weis 1942:5)

Bár ez természetesen semmilyen szempontból nem ,igazolja" Weis későbbi üldöztetését a
kommunista korszakban. (Petrás 2013)

A teljes kontextus; ismét az előző lábjegyzet idézetének közvetlen folytatása: , Ez a kis könyv

135

13

a

hangzatos szólamok és elfogultság nélkül törekszik arra, hogy a magyar társadalom tükörképét
bemutassa. Nem célunk a bírálat. Jelenségeket írunk le tárgyilagosan és az olvasóra bízzuk azt,
hogy a tárgyilagos leírásból következtetéseket vonjon, az olvasottakat saját tapasztalataival

e 150"