Jaroslav Hasek zseniális regényének hőse Svejk, a , derék katona" (1977) az első
világháború kitörésekor olyan túljátszott lelkesedéssel hirdeti , hazafias" lelke¬
sedését a Habsburg uralkodó és birodalma iránt, hogy ezt a legtöbben paródiá¬
ba rejtett kritikának tekintik — s tulajdonképpen joggal. A regényben az Oszt¬
rák-Magyar Monarchia - és benne a történelmi Magyarország is — egy korhadt,
összeomlásra ítélt államként jelenik meg, amelyet intézményesült szenilitás és
az ostobán bürokratizált erőszak jellemez. Az 1990-es évek elején írtam egy
beadandó dolgozatot Hasek magyarságképe címmel. A tanár úr — talan nem fog
beperelni, ha elárulom: Csepeli György volt — gyorsan beírta a jelest, " megdi¬
csérte, de közben egy gyors kritikai megjegyzést is megeresztett: , látom, nem
engeded el benne a kezeket".
, Természetesen" nem volt alkalmam elmagyarázni, hogy szerintem éppen
ellenkezőleg: a túlkorosként kezdett egyetem előtti életkorszakomban magától
értetődőnek tekintettem egy olyan szellemi tradíciót, amelybe szervesen illesz¬
kedett a haSeki (torténelmi) társadalomkép, és amelyet éppen diákkoromban
kezdtem kritikai felülvizsgálat alá venni. E kritika azonban - s ezt inkább sze¬
rencses fordulatnak tartom — nem radikalizälödott. Rövidre zárva: nem tartom
az Osztrák-Magyar Monarchiát, és benne a történelmi Magyarországot , korhadt,
bukásra ítélt népek börtönének", de nem jutottam el a másik végponthoz sem,
hogy ez egy tökéletes, harmonikus világ lett volna, amelyet kizárólag a külső
erőszak vert szét.
Az 1848 és 1867 között kínkeservesen kiharcolt/kialkudott politikai szerkezet
sok kortárs számára váratlan módon stabilnak bizonyult, az ár viszont a politi¬
kai szerkezet merevsége volt. Éppen ezért, a gazdaság és kultúra fél évszázadon
át tartó virágzása nemcsak erősítette, de gyengítette is a birodalmat. Magyaror¬
szágra fókuszálva: olyan rendszer működött, amely működőképes volt addig,
s amíg az elit és a középrétegek döntő többsége egyrészt a túlnyomórészt ma¬
gyar identitású és viszonylag népes nemességből és a hozzájuk kulturálisan
igazodó elemekből (együtt, a korszak végén: úri középosztály), másrészt a
fennálló keretek elfogadására, az integrációra, gyakran akár az asszimilá¬
cióra leginkább hajlandó németek (majd idővel a zsidók) köreiből került ki;