Seite 138 [138]
3. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 20. SZÁZAD ELSŐ KÉT ÉVTIZEDÉBEN
világkép, nem volt képes érdemben ellensúlyozni a korszak egészében érvénye¬
sülő amatőrséget és a (tudományos) intézményi háttér hiányát.
Érdemes hosszabban idézni a fent már említett Tíz év című cikkből:
Szociológia! Ez volt az a szó, mely szintetizálta törekvéseinket: a természettudomá¬
nyok diadalmas erejében való hitünket, a rájuk alapított társadalomtudományi kuta¬
tást és az ezen felépülő új népboldogító politikát a benthami igazságosság szellemé¬
ben. Ez volt a célunk és Herbert Spencer az ideálunk, akinek nevével s számunkra írt
levelének auspiciuma alatt kezdettük meg működésünket. És a kitűzött célnél még
világosabb volt az az ellentét, mely bennünket a régi világtól elválasztott. Irtóztunk a
jogdogmatika kietlen paragrafusmagyarázataitól, a törvényszerűség gondolata nélkül
kuriózumokat, genealógiákat s csatákat csépelő történetírástól, az egyre növekedő
vallásos-nacionalista ideológiától s a haldokló , liberalizmusnak? tehetetlen és gyáva
politikai vergődésétől.
De milyen eszközökkel vívjuk ki a mi ellentétes igazainkat, minő szövetségeseket
keressünk, minő kérdéseket kutassunk, minő taktikát folytassunk, minő politikát ké¬
szítsünk elő a részletekben? — ezekkel a kérdésekkel alig foglalkoztunk. Fiatalok és
utópisták voltunk, akik hittünk az eszmék hatalmában, a fejlődési tan bizonytalan
optimizmusában, az igazság erejében, a züllött, elmaradt, régi világ gyöngeségében
s mindenekfelett abban, hogy a fődolog a mi szép, egyszerű és tiszta igazságainkra
megtanítani az embereket.
Racionalista és korrupciógyilkos lovagok voltunk, akik nem törődve a seregek szer¬
vezésével és a muníció előkészítésével, a terep kinyomozásával és a taktika szabálya¬
ival, lenézve és megvetve a hagyományokat és évszázadok érzelmeinek erejét: büszke
és magányos gerilla-harcokat folytattunk evolúciós vagy utilitarista gyémantoshegyti
lándzsáinkkal a feudalizmus és klerikalizmus évezredes lovagvára ellen. Ugyan ho¬
gyan kételkedhettünk volna győzelmünkben? Hát lehetnek-e egyszerűbb és hódítóbb
igazságok a mieinknél? A széles néprétegek érdekeit akartuk felkarolni a kaszinók urai
táplálása helyett, a természettudományt akartuk fölemelni a vallási babonák füstölgő
oltáraira; az emberszerető, földi morált a hierarchiák megkövesült és krisztusellenes
osztályetikája helyébe és a szűklátókörű, elmaradt, dühös és vérengző nacionalizmus
romjain megakartuk alkotni a művelt népek testvéri köztársaságát. Lehet-e ennél
kábítóbb programm és biztosabb diadal-remény? S akik látják az evolúció ragyogó
végcéljait, mit törődjenek azok kis részletkérdésekkel és taktikával? Hisz soká nem
habozhat úgyse a józan emberi ész, a helyesen felfogott önérdek, a mi boldogságot
adó eszményeink és a mai tudatlan, nyomorgó, fázó és véres jelen között... (1910:2—3)
Bár a fenti szöveg a , szociológia" felkiáltójelezett nevével kezdődik, inkább tűnik
egyfajta ideológiai prózaversnek. Itt valójában a Fény oldalán álló hősök állnak
e 137 "