OCR Output

DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G

Évi , 12 millió fél napot" tettek ki az igazolatlan mulasztások, ráadásul nagy volt a
látencia is. Kunfi szerint időnként a munkáltatók vitték ki a gyerekeket dolgozni,
máskor , csak" a szülők, de , a jegyző nem akar kikezdeni a lakossággal", és inkább
szemet hunyt a törvénysértő, de elterjedt gyakorlat felett. (Kunfi 1908:558) Kunfi
szerint a hivatalos statisztikák kozmetikázzák a valóságot, és a nagyobb hitelesség
kedvéért

hadd hivatkozzam egy bizonyára nem gyanús tanura, Návay Lajosnak, a konzervatív
alkotmánypártnak és a képviselőház alelnökének, idevágó szavaira. , Csanádmegyében
konstatálhatom, hogy az idei évben a kimutatás szerint a tanköteles gyermekek 9696-a
szeptember 1-én be volt iskoláztatva. De a magyar statisztikának az a baja, hogy adatait
bizonyos kételyekkel kell fogadni. Elismerem, hogy a 9696 gyermek be van iskoláztatva
és hogy az teljesen korrektül, helyesen van kimutatva; de hogy a 9696 gyermekből meny¬
nyien járnak pontosan iskolába a különböző évadokban, arra nézve azt hiszem, nagyon
különbözően szólnának a kimutatások. Nevezetesen ott van a kukoricaszüret, a sző¬
lőszüret, a karácsonyi és egyéb ünnepek, ott van a téli idő, amikor fájdalom, a szegény
gyermekek szegénységük folytán nem járhatnak iskolába, ott vannak a tavaszi munká¬
latok, úgy hogy a 9696 gyermek pontos járásáért nem mernénk sehol sem kezeskedni."
(Országgyűlési Értesítő, 1908. december 3., idézi Kunfi 1908:558)

A sokszor erőltetett antiklerikális kirohanásoknál sokkal találóbb kritika, ami¬
kor Kunfi arra mutat ra, hogy a felekezeti iskolák költségeinek immár nagyobb
részét állja az állam (bar rogt6n gyengiti a hatäst, hogy a „tülnyomö reszben”
jelz6t** hasznalja).

Kérdés persze, hogy az állam megtehetné-e, hogy a diákok kétharmadának
(Kunfi 1908:564) az oktatásához egy fillérrel sem járul hozzá, mondván, hogy
azok felekezeti iskolákba járnak. És nyilván felvethető az is, helyes-e, hogy az
iskolák ilyen nagy hányada van az egyházak kézben, miközben nem képesek
azokat finanszírozni. S talán érdemes lett volna differenciálni , az egyház" fogal¬
mát, hisz nyilván nem mindegy, hogy egy iskolát a katolikus egyház, tehát az
ország legnagyobb földesura tart fenn, vagy a nagybirtokkal nem rendelkező
protestáns, görögkeleti vagy más egyházak.

Arról nem is beszélve, hogy az azóta eltelt több mint száz év tapasztalatai
alapján nehéz osztani Kunfi meggyőződését arról, hogy minden esetben a magyar
állam lenne az iskolák legjobb fenntartója. Kunfi még meggyőződéssel állítja:
„Az ällami iskolák mindenben kiválóbbak, mint a felekezeti iskolák." Viszont,
nézzük csak az idézet közvetlen folytatását is:

4 Saját adatai szerint a felekezeti iskolák költségeinek 46,7%-ät ällja az ällam, 32,3%-ät az egyházak
és 21%-ät a közsegek. (Kunfi 1908:561)

+ Se