Page 84 [84]
3. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 20. SZÁZAD ELSŐ KÉT ÉVTIZEDÉBEN
, szimbiózis" állt fenn. Ezt tulajdonképpen maga Jászi fogalmazta meg a legfrap¬
pánsabban egy, a Huszadik Században megjelent programadó cikkében:
mi, kik a XIX. század végének és a XX. század elejének szociológiáját és szocializmusát
[kiemelés tőlem — D. Cs.]"" tanulmányoztuk: eszmékben egyek vagyunk azokkal, akik
a nagy nyugoti demokráciák avantgarde küzdelmeit vezetik. [...]
Ezzel szemben a közvetlenül megvalósítandó honi feladatok nem a nagy nyugot¬
európai demokráciák mai feladatai. Ott egyre aktuálisabbá válik a polgári demokrá¬
ciákból a munkásdemokráciákba való átmenet problémája: nálunk elsősorban ezt a
polgári demokráciát kell létrehozni [kiemelés az eredetiben — D. Cs.]. Tehat oly valami
eljöveteléért kell majd küzdenünk, melynek átmeneti jellegéről meg vagyunk győződve,
valamiért, aminek szellemi és gazdasági gyarlóságait már a nyugati tapasztalatokból
jól ismerjük [kiemelés tőlem - D. Cs.]. [...]
Vagyis... szükséges és fontos, hogy a radikális haladás hívei differenciálódjanak: egy
radikális polgári pártra, mely a polgári Magyarország eljöveteléért küzd, és megvaló¬
sítja azokat a reformokat, melyek az adott hatalmi viszonyok mellett keresztülvihetők,
és egy intranzigens, forradalmi munkáspártra [kiemelések az eredetiben - D. Cs.],
mely a munkásosztály legsajátosabb szükségleteit érvényesíti, s szélső propagandá¬
jával lehetővé teszi, hogy a polgári radikalizmus lerombolhassa a demokrata haladás
akadályait. (Jászi 2006/1907:794)
Látható, hogy Jászi hasonló kétlépcsős társadalmievolúció-elméletet fogalmaz
meg, mint a korabeli marxizmus: ahol nem létezik ilyen, ott először a polgári
demokráciát kell létrehozni, hogy aztán a jövőben e rendszert a proletárforra¬
dalom dönthesse meg. Ugyanezt a véleményt osztotta 1917-ben, a februári for¬
radalom után Oroszországban valamennyi politikai erő, a liberálisoktól a mér¬
sékelt szocialistákon át a bolsevikokig — amíg utóbbiakat meg nem győzte a
hazaérkező Lenin, hogy azonnal el kell indítaniuk az utóbb újabb forradalomnak
kinevezett bolsevik hatalomátvételt. A cárizmus megdöntését támogató többi
66 1993-ban, utolsó történelem szakos szemináriumra járva az ELTE Bölcsészkarán, közismerten
az akkori kormánypárt szellemi holdudvarához tartozó tanáromnak felcsillant a szeme, amikor
meghallotta, hogy a másik szakom szociológia. Kifejtette, mennyire nem véletlen, hogy a szoci¬
ológia és a szocializmus kifejezés közös tőről fakad, illetve, hogy mennyire par excellence törté¬
nelmietlen a szociológia tudománya... Magamban fogalmaztam az ellenérveket, de sosem volt
alkalmam a kurzuson kifejteni. Nem vagyok hálás Jászi Oszkárnak, hogy ő a másik irányból,
pozitív előjellel, de tulajdonképpen elfogadta ugyanezt a téves tételt.
E helyütt említésre — de nem többre — érdemes kérdés, hogy a radikálisok mérsékeltebbek voltak
a marxistáknál, vagy éppen hogy radikálisabbak? Lásd Jászi Oszkár levelét Szabó Ervinhez (1905.
február 5.): ,És nem lehet azt mondani, hogy mi, 400 000 vagy egymillió szervezett munkás, mi
egyedül fogjuk megcsinálni az új társadalmat. Ti, 15 vagy 20 millió, csak ellenünk lehettek. Nem,
a változás kikerülhetetlen a tärsadalom minden kepleteben.” (Läsd Litvan-Szücs 1973a:15)
6
S
+ 83 +