Oldal 54 [54]
2. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 19. SZÁZADBAN
le az Olasz Királyságban is — 1860-as megalakulásakor a lakosság 2,596-a hasz¬
nálta a mindennapokban az olasz nyelvet. (Hobsbawm 1997:79-80)
Az európai példák zöme azonban olyan indoeurópai nyelvre vonatkozik,
amelyeknek számos olyan változata van, amelyeknek beszélői ugyan nem is értik
egymást, mégis, mindezeket a nyelvváltozatokat ugyanazon nyelv dialektusainak
(nyelvjárásainak) lehetett minősíteni (Wardhaugh 1995), miközben a szlovákot,
a románt vagy a németet nyilvánvalóan nem lehetett magyar nyelvjárásnak te¬
kinteni.
Tekintettel arra, hogy e sorokat 2020-ban írom, érdemes leszögezni a
mainstream tudomány néhány alapvető tézisét is:
s szemben például a különböző szláv vagy neolatin nyelvekkel, a finnugor
nyelvcsaládba tartozó magyar szempontjából nincs olyan rokon nyelv,
amelynek hasonlóságát a hétköznapi beszélő is felismerhetné;
s a magyar nyelv a középkor óta szokatlanul egységes, nincs olyan tájnyelv,
amelyet ne értene meg bármely más magyar dialektust beszélő (a csángók
viszonylagos kivételétől eltekintve);
s a szókincs, a kiejtés és a ragozás jelentősen eltér az indoeurópai nyelvek
közös sajátosságaitól.
s A nyelvrokonságról szóló, komolyan vehető tudományos megközelítések
nem állítják, hogy nyelvünk besorolása egyúttal a , vérségi" származásunkat
is meghatározza. Mindazok, akik az ellenkezőjét állítják és , kritizálják",
maguk gyártotta szalmabábukkal , küzdenek."
Ha a modern nemzetfelfogás, a modern nacionalizmus a 18. század végén jelent
meg, akkor milyen nemzetet (latinul natio) emlegetnek középkori és kora újko¬
ri szövegek? Miért sérelmezi II. Rákóczi Ferenc 1703-as kiáltványa, hogy , Meg¬
újjúlnak a’ ditsöseges magyar nemzetnek regi sebei...”?
+ Ez volt az ün. rendi nemzet, amely nem etnikai, hanem politikai-jogi-tärsadal¬
mi intézményként" létezett: a szűkebben vett Magyar Királyságban tagja volt
— minden nemes, akármilyen nyelvet használt otthon, míg
50 A rendi és a modern nemzet különbségeit jól mutatja, hogy a középkori és kora újkori Erdélyben
.három nemzetet" emlegettek: az egyiket a szász városok kiváltságos polgársága, a másikat a
vármegyei magyar nemesség alkotta, a harmadikat pedig a sajátos jogállású, noha szintén magyar
anyanyelvű székely elit és középrétegek. Az úrbéres magyar nyelvű parasztok, akikből nemcsak
a vármegyékben, de a székely székeken is egyre több élt, nem tartoztak egyik rendi nemzethez
sem. A románok pedig, noha a 18. században már a legnépesebb erdélyi etnikumnak számítottak,
szintén nem alkottak rendi nemzetet.